A német együttes honlapján megjelent hír szerint Marko Vujin 2012. júliusától – veszprémi szerződésének lejártával – a "zebrákhoz" igazol, ahova három évre szóló szerződést írt alá.
– Nagyon örülünk, hogy meg tudjuk szerezni Vujin, hiszen a jövő csapatát építjük. A játékos fényes jövő előtt áll, és szeretnénk, ha a THW-vel együtt érné el sikereit –nyilatkozta Uli Derad, a Kiel klubigazgatója az együttes hivatalos oldalán.
Az érintett a sportnapilapnak elmondta, valóban vonzza a Bundesliga, azonban jól érzi magát Veszprémben.
– Nem kertelek, és már korábban is elmondtam, hogy vonz a Bundesliga, és azt is, hogy szívesen szerződtetne több európai élcsapat. A legkomolyabbak a német ajánlatok, és nem titok, hogy Kielről, a Hamburgról, valamint a Löwenről van szó. Senki sem sürget, de egy hónapon belül talán többet mondhatok karrierem folytatásáról. Most azonban csak az biztos, hogy 2012-ig szól a veszprémi szerződésem, és nagyon jól érzem itt magam – nyilatkozta Vujin a Nemzeti Sportnak.