Parádésan kezdett a magyar bajnok MKB Veszprém KC az elsőszámú európai kupaküzdelemben. A Mocsai -csapat előbb a szlovákiai Tatran Presovot múlta felül idegenben, majd hazai pályán fektette két vállra a világ legjobbjai között számon tartott német Hamburgot és a francia Montpellier-t.
A remélhetőleg továbbra is dicsőséges sorozat következő állomását a dán bajnoki ezüstérmes, Kolding elleni csata jelenti, amely Iváncsikékhoz hasonlóan szintén hibátlan eddig a sorozatban. Az északiak a svéd Sävehof és az Eperjes együttesének legyőzése mellett egy igazán értékes skalppal, a Hamburg elleni diadallal is büszkélkedhetnek.
A bakonyiak vezetőedzője ezúttal is az elemző munka és az alapos felkészülés fontosságát hangsúlyozta.
– Elszántan készülünk, hiszen szombaton ismét egy nagyon fontos meccset játszunk, s nagyon szeretnénk folytatni a sorozatunkat. Bízom benne, hogy tudatos felkészülésnek köszönhetően nem érhet bennünket meglepetés a Kolding ellen, amely egy tipikus skandináv kézilabdát játszó csapat. Keretüket svéd és dán nemzetközi klasszisok alkotják. Zártan védekeznek, támadásban pedig dinamikusak és kreatívak. Nagyon nehéz meccsre és nagy csatára számítok – szögezte le Mocsai Lajos.
A mester figyelmeztetett, hogy bár a rivális egy sérüléshullám miatt a dán pontvadászatban eddig nem szerepel fényesen, mára már minden játékosuk hadra fogható, így a tabellán elfoglalt helyezésükből nem lehet messze menő következtetéseket levonni.
A hatékony védekezés lehet a siker egyik záloga
A két együttes eddigi eredményei
Szeptember 26.: Sävehof–Kolding 30:38 (15:15)
Október 3.: Tatran Presov–Kolding 29:31 (12:16)
Október 9.: Kolding–Hamburg 32:30 (16:15)
Szeptember 26.: Tatran Presov–MKB Veszprém KC 27:35 (15:19)
Október 2.: MKB Veszprém KC–Hamburg 33:30 (15:13)
Október 9.: MKB Veszprém KC–Montpellier 27:26 (13:15)
A 4. forduló első meccsén:
Hamburg–Sävehof 33:24 (16:14)
Tabella
1. MKB Veszprém KC 3 3 0 0 (95-83) 6 p
2. Kolding 3 3 0 0 (101-89) 6 p
3. Hamburg 4 2 0 2 (123-115) 4 p
4. Montpellier 3 1 0 2 (86-77) 2 p
5. Sävehof 4 1 03 (108-136) 2 p
6. Tatran Presov 3 0 0 3 (88-99) 0 p
Október 16. (szomat) 16.15
MKB Veszprém KC–KIF Kolding Elite
Bajnokok Ligája B-csoport, 4. forduló
Veszprém Aréna
Tv: