Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémé a leghangulatosabb

2010. október 18. 0:02 // Forrás: Nemzeti Sport
A handball-planet.com kézilabdával foglalkozó szakportál szerint a MKB Veszprémnek otthont adó Veszprém Aréna a leghangulatosabb.

Ahogy a honlap is írta, nehéz általános véleményt megfogalmazni arról, mi is a „jó hazai pálya”, de a szerkesztők a listát az alapján próbálták meg összeállítani, amit láttak és hallottak. Azaz a veszprémiek első helyében jócskán benne van nem csak az új csarnok, de az a plusz is, amit a szurkolók minden mérkőzésen hozzátesznek kedvenceik játékához.

A honlap indoklása szerint a Hamburg elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés is megmutatta, hogy a vendégcsapatoknak milyen nehéz dolguk van a Veszprém Arénában – a bakonyiak 33–30-ra nyertek –, ami igazán „veszélyes hely”, hiszen az ötezer fő befogadására alkalmas csarnok játékot értő és szerető szurkolói kiváló hangulatot teremtenek.

A második a Ciudad Real arénája lett, amelyben a világ egyik legjobb csapata mellé az egyik legjobb szurkolótábor párosul, és örülhet az az ellenfél, amelyik megússza ötgólosnál kisebb vereséggel. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a Csehovszkije Medvegyi otthona kapta, amelyben - ha nincs is mindig telt ház- a hosszú utazás és az orosz tél következtében gyakran fagyos a hangulat az ellenfelek számára, ami legtöbbször bénítólag hat a vendégek teljesítményére – s ehhez még párosul Vlagyimir Makszimov gárdája.

A legjobb tíz közé három német együttes – a THW Kiel, a Gummersbach és a Flensburg – pályája is bekerült. Érdekesség, hogy a spanyol Ademar León otthona mellett a Gummersbaché sem „szerepel” a legjobbak között a férfi BL-ben, ám az előző szezonhoz hasonlóan a 2010–2011-es évad végén is a kölni Lanxess Arenában rendezik meg a négyes döntőt.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.