Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Újabb 23 kolontári házat kell lebontani

2010. október 18. 0:03 // Forrás: METROPOL, MTI
Osztrák hadmérnökök vizsgálják az ajkai zagytározó megsérült kazettáját.

Lasztovica Jenő, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke közölte, hogy a katasztrófa által érintett kolontári lakosok többségétől már megkapták a bontáshoz szükséges hozzájárulásukat, és a kártalanítási folyamathoz már készítik a szerződéseket. A lakhatatlanná vált otthonok bontási engedélyét a jövő héten adhatják ki. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-t arra kérték, jelöljön ki  olyan deponáló helyet, ahová a törmelékeket, valamint a vörösiszappal szennyezett földet el lehet szállítani, és a területet majd rekultiválni lehet.

Lasztovicza Jenő azt mondta: egyelőre nem tudni, Devecseren hány házról állapították meg a Belügyminisztérium szakértői, hogy bontásra szorul, mert az adatok egyeztetése, a tulajdonosok nyilatkozatainak begyűjtése még tart. A védelmi bizottság elnöke visszautasította a Greenpeace nyilatkozatait, miszerint a térségben veszélyes lenne a levegő és az ivóvíz minősége, illetve nem ellenőrzik azokat.

Zajlik a kárfelmérés

Devecseren még egyetlen épületre sem adtak ki bontási határozatot, annak ellenére, hogy legalább három tucatnyi lakóház megsemmisült, ugyanis zajlik a kárfelmérés, és az egyeztetés a lakókkal - mondta Bakos György megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A város polgármesterének közlése szerint vasárnap is folytatják a kárfelmérést, de még pontosan nem tudni, hány házra kell bontási engedélyt kérni, és hány olyan ember lesz, aki szeretné elhagyni Devecsert. Toldi Tamás polgármester megjegyezte, a kisváros mintegy ötezer lakosából hétszáz jelenleg nem lakik a házában, közülük négyszázan vasárnap sem tudnak visszatérni, mert otthonuk szennyeződött, megsérült. Eddigi személyes felmérése szerint 150-200 lakás menthetetlen állapotban van.

Dobson Tibor kárfelszámolási szóvivő tájékoztatása szerint hétfőn megkezdik az elöntött házak udvarain az iszapos föld gyalulását és elszállítását, az árkok szélesítését, ezért markológépek bontják el a kerítéseket .

25 m-es törésvonal

Osztrák hadmérnökök vizsgálják az ajkai zagytározó megsérült 10-es kazettáját, hogy miként lehetne megállítani a repedezett északi gátfal további süllyedését, és mi módon lehetne lezárni a kiszakadt tározót.

Az erődépítésben jártas osztrák hadmérnök szakértők Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár felkérésére érkeztek a katasztrófa sújtotta térségbe, és Kolontárnál, a gáttetőn vizsgálják a tározó repedéseit, valamint a sérült zagytározó lezárásának lehetőségeit.

A tározó falán keletkezett 4-5 repedés közül a legnagyobb méretű hasadék jelenleg 58 centiméter széles, és a törésvonal 25 méter hosszú. A megsérült északi oldalfalon emellett 40 centiméteres süllyedést is mértek korábban.

A gáttetőn dolgozó szakemberek elmondása szerint egy erősen esős időszak után kisebb elmozdulást lehet majd mérni, de abban bíznak, hogy a tározóban maradt kétmillió köbméternyi, sűrűbb állagú vörösiszap 500 méternél távolabbra nem kerülne, ha mégis leomlana az északi gátfal.

vehir.hu
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.