Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

Tehetséges matematikusok elismerése / – eredményes volt idén is az Erdős Pál tehetséggondozó iskola –

2008. június 7. 17:02
A legjobb eredményeket elért, s legtehetségesebb ifjú matematikusokat és felkészítő pedagógusaikat köszöntötték szombaton a veszprémi egyetemen. A fórumon az egyetem vezetése mellett megjelent a megyei jogú város képviseletében Némedi Lajos, az oktatási bizottság elnöke is.

Az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolát a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara alapította 2001-ben azzal a céllal, hogy elősegítse a matematikában tehetséges, a mérnöki pályák iránt érdeklődő középiskolás diákok tehetségének kibontakoztatását, és hogy bevezesse őket a kutatómunka rejtelmeibe. Ezúttal, s ezáltal megnyílik előttük a tudományos karrier lehetősége.

Az iskolában folyó tevékenység sikerét nemcsak a szülők, diákok elégedettsége mutatja, hanem mindazok a matematikai versenyek, amelyeken eredményeket értek el. Ezek közül is kiemelkedik az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV), s az Arany Dániel Matematika Verseny. E kettő 32 díjazottját és tanáraikat hívták meg az egyetem aulájában tartott jutalomosztásra.

A diákok, az iskola, valamint a tehetséggondozás szerepét az elnökség tagjai – Gaál Zoltán korábbi rektor, Friedler Ferenc dékán, Némedi Lajos képviselő, illetve Pintér Ferenc, a 2006-ban létrehozott kecskeméti tehetséggondozó iskola igazgatója – külön-külön méltatták. Nagy érdeklődést váltott ki Gaál Zoltán már-már allegorikus beszéde, aki a szánhúzó kutyák kapcsán elmondta, hogy csak az első látja a tájat, s a többi az első hátsóját… Ne az legyen a célotok – összegezte végezetül –, hogy mindig a másik fenekét lássátok. Remélhetőleg a beszéd nemcsak derültséget váltott ki, hanem a szemléletformálásnak is jót tett.

Az ünnepség folytatásaként a legjobb diákok (harmincketten), s felkészítőik könyvjutalmakat és okleveleket vehettek át.
                

Veszprém legeredményesebb diákja a 12. évfolyamos lovassys Szalkai Balázs (tanára Csizmazia Imre), aki az OKTV II. kategóriában lett első helyezett.

Az ünnepségen egy Bródy-dallal fellépett Hatás Andrea színművész.

                                

Befejezésül a fogadás következett, amikor kötetlen beszélgetésen cserélhettek gondolatot ifjú, s idősebb matematikusok.

               

(tekintse meg a rendezvényről készült képeket a Vehír képgalériájában!)

Zatkalik András
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.