Bizony megsértődne egy kádártai (no meg a rátóti is), ha csak úgy per „veszprémi”-nek titulálnám egy tudósításomban. A miértjét azonban csak akkor lehet megérteni, ha közéjük kerülünk. Bármilyen furcsa is egy „városi”-nak, de itt köszönnek egymásnak, leállnak pár percre trécselni, s a képviselő nem X vagy Y úr, hanem keresztnevén szólíttatik, s nem kiabálja meg senki, ha nincs rajta öltöny, nyakkendő.
Kövesse a Vehirt a Google keresőbenVálassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreinkBeállítom
Ezért is jó itt egy falunap, mint
például a szombati. És ha a tanárnő is „csápol”, meg a tanítvány is, hát az is
rendjén van. Sőt: ha a megjelent politikusok – Pál Béla, Debreczenyi János, Katanics Sándor – nem mélyenszántó
gondolatokat osztanak meg a falubeliekkel, s nem politizálnak, nem agitálnak,
akkor valami még rendjén működik a megyeszékhely szomszédságában. Legfeljebb
azon lehet elmorfondírozni, miért költöznek többen ki (Kádártára), mint be
(Veszprémbe).
Szóval: falunap. Nem mű, igazi:
van sör (hideg), van lufi (nagy és drága), van pattogatott kukorica, van sátras
árus (afféle búcsúi portékákkal, melyeket ilyen alkalommal ildomtalan lenne
bírálni), meg óriásszínpad m indenkit vonzó fellépőkkel.
Itt járt a nem éppen húszéves
Aradszky László, muzsikált a Légierő zenekara, fellépett a Kurázsi
Táncegyüttes, Mc. Hawer és Tekknő (nem elírás), a Methodics Vállalkozás, a
Cozombolis, a Vati Fiúk Country Club, Csepregi Éva, a Kádártai Drágakövek
Hastánccsoport, Petrik Kati és Bakonyvári Sándor.
A legjobbak mégis a falubeliek
voltak, akik önfeledten, kedvesen buliztak büszkén szeretett falujukban,
Kádártán…
