Október 9-én (szombaton) a veszprémiek két versenyzője Cegléden volt érdekelt a serdülő „B” országos bajnokságon. Sajnos nem az előzetes várakozásnak megfelelően sikerült a fellépés, Horváth László Levente egy nyert és két vesztett mérkőzés után búcsúzott, Windischmann Bence pedig a döntőbe jutásnál szenvedett vereséget. Ráadásul meg is sérült, s nem tudta folytatni a küzdelmet, így az ötödik helyen zárt.
Vasárnap a diák „B” országos bajnokságát rendezték meg Budapesten. A mieink erős, négyfős csapattal vettek részt a viadalon. Az eredmények a várakozásokhoz képest kicsit rosszabbul sikerültek, de a sportolók a nap végére – látva az igen kiegyensúlyozott mezőnyt – elfogadták az eredményt, s örülni is tudtak neki.
A lányok esetében Nagy Viktória harmadikként végzett. A fiúk közül Ender Tamás és John Dávid az ötödik helyen végzett, Kékesi Péter a súlycsoport váltás után még nem találta meg helyét a 42 kg-osok között, így helyezetlenül végzett.
Egy héttel az ob után Ender Tamás és John Dávid Zágrábban mérette meg magát. A Zágráb Open elsősorban a volt Jugoszlávia tagországainak – Horvátország, Szlovénia és Szerbia – versenye, de a magyarok is részt vettek rajta. Sőt, még Moszkvából is érkeztek gyerekek. Nagy létszámú csoportok alakultak ki, a gyerekeink harminckettes tábláról indultak.
Tamásnak az első meccsén a vezetés megszerzése után lanyhult a figyelme, s ez sajnos a továbbjutásába került. Dávid a heteik helyen végzett, a további küzdelmektől egy helyi fiú – akivel döntetlen meccset vívott és egy bírói döntés fosztotta meg. A remek hangulatú versenyről emelt fővel, de sajnos érem nélkül jötte haza, ám jövőre is vissza szeretnének térni. A srácok szerint akkor már érmet is hoznak hazafelé.
Október 17-én Budapesten, az UTE küzdőcsarnokában került megrendezésre a Diák „C” korcsoportos Magyar Köztársaság Kupa. A veszprémi egyesület színeit Hajdu Balázs képviselte, aki ügyes versenyzéssel értékes bronzérmet szerzett.