Az ózonlyuk mérete évről évre jelentősen változhat az időjárási és légköri folyamatok miatt, miközben a hosszú távú trend az ózonréteg regenerálódása. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) közölte, hogy a 2025-ös antarktiszi ózonlyuk az elmúlt évtizedek egyik legkisebbje volt.
Ez az állapot a Montreali Jegyzőkönyvnek köszönhető, ami az egyik legsikeresebb nemzetközi környezetvédelmi megállapodás. Az egyezség fokozatosan kivezette az ózonréteget károsító vegyületeket.
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az UV-sugárzás továbbra is egészségügyi veszélyt jelent, ezért elengedhetetlen a megfelelő védelem.
Az ózonlyuk javuló helyzete
A WMO Ozone Bulletin szerint a 2025-ös antarktiszi ózonlyuk a negyedik vagy ötödik legkisebb volt azóta, hogy 1992-től rendszeresen megfigyelhetővé váltak a súlyos ózonvesztési mintázatok.
Ez már a második egymást követő év, amikor az ózonlyuk mélysége és kiterjedése egyaránt jelentősen elmaradt az 1990–2010 közötti átlagtól.
Fontos azonban, hogy ez nem jelenti azt, hogy az ózonlyuk minden évben folyamatosan kisebb lesz. Méretét az adott év légköri és meteorológiai viszonyai is erősen befolyásolják. Az antarktiszi tél után például a légköri áramlások és a sztratoszféra hőmérséklete jelentős hatással vannak az ózon lebomlására.
Az északi féltekén 2025-ben az összesített ózon mennyisége az átlagosnál alacsonyabb volt egy nagy területen, amely Grönlandtól és Európától Közép-Ázsián át Észak-Japánig és az oroszországi Kamcsatka-félszigetig húzódott.
Miért javul az ózonréteg?
Ez elsősorban a Montreali Jegyzőkönyvnek köszönhető. Az 1987-ben elfogadott nemzetközi megállapodás fokozatosan kivezette az olyan ózonkárosító anyagokat, mint a CFC-k (klór-fluor-karbonok), amelyeket korábban többek között hűtőberendezésekben és tűzoltóhabokban használtak.
A WMO főtitkára, Celeste Saulo szerint ez környezetvédelmi sikertörténet: az ózonréteg 2000 óta regenerálódik, és várhatóan néhány évtizeden belül teljesen helyreállhat.
Az UV-sugárzás problémája ettől még nem szűnt meg
A légköri ózon mintegy 90%-a a sztratoszférában található. Bár összmennyisége óriásinak tűnik, ha az összes ózont a Föld felszínére sűrítenénk, mindössze körülbelül 3 milliméter vastag réteget alkotna.
Ez a vékony réteg azonban szinte az összes veszélyes, rövid hullámhosszú ultraibolya (UV) sugárzást kiszűri.
A WMO ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az elmúlt évtizedekben több térségben nőtt azoknak a napoknak a száma, amikor magas az UV-index. Európa egyes részein az 1990-es évek közepe óta akár 20%-kal is növekedhetett az UV-sugárzás.
A mérések szerint ennek fő oka nem feltétlenül az ózonréteg további pusztulása, hanem elsősorban a felhőzet csökkenése és az éves napsütéses idő növekedése.
A nagyobb UV-terhelés pedig növeli például a bőrrák és más UV-sugárzással összefüggő betegségek kockázatát.
Újabb fontos lépés: a Kigali-módosítás
A Montreali Jegyzőkönyvet 2016-ban kiegészítették a Kigali-módosítással, amelynek tizedik évfordulóját 2026-ban ünneplik.
A Kigali-módosítás a HFC-k (fluorozott szénhidrogének) fokozatos csökkentését írja elő. Ezek nem károsítják közvetlenül az ózonréteget, viszont közülük több rendkívül erős üvegházhatású gáz.
Egyes HFC-k több ezerszer nagyobb felmelegítő hatással rendelkezhetnek, mint ugyanannyi szén-dioxid, miközben általában rövidebb ideig maradnak a légkörben.
Ezeket széles körben alkalmazzák például:
- hűtőszekrényekben,
- légkondicionálókban,
- szigetelőhabokban,
- bizonyos orvosi és ipari berendezésekben.
Miért kell továbbra is mérni az ózont?
Bár az ózonkárosító anyagok koncentrációja az elmúlt négy évtizedben jelentősen csökkent, nem minden kibocsátás volt előre látható. Például a CFC-11 esetében 2018-ig váratlan kibocsátásokat észleltek, és a HFC-23 esetében is történtek hasonló megfigyelések.
Ezért a WMO szerint továbbra is szükség van a légkör folyamatos és pontos mérésére.
Problémát jelent, hogy a hagyományos ózonmérő állomások száma az 2000-es évek eleji körülbelül 130-ról mára mintegy 110-re csökkent. Ráadásul néha éppen olyan területeken szűnnek meg mérőállomások, ahol egyébként is kevés adat áll rendelkezésre.
A hosszú távú kép
A műholdas és földi mérések összesített adatai jól mutatják az ózonréteg történetét:
- 1960–1980: viszonylag stabil állapot
- 1980–2000: jelentős ózoncsökkenés
- 2000 után: a regenerálódás kezdete
Vagyis a 2025-ös kis antarktiszi ózonlyuk nem önmagában bizonyítja a helyreállást, hanem beleillik abba a hosszabb távú folyamatba, amely szerint az ózonréteg a Montreali Jegyzőkönyv hatására fokozatosan regenerálódik.
