Kedves Szurkolóink!
Igaz, azt írtam előző bejegyzésemben, hogy ha időm engedi, még meccs előtt jelentkezem, ám sajnos ez nem történt meg. Viszont most közvetlenül meccs után írom soraimat, ami lehet, hogy nem túl szerencsés. Először is azzal kezdeném, hogy a csapat nevében szeretnék elnézést kérni a mutatott játék miatt. Tudom, vegyes érzelmek uralkodnak most a szurkolókban, ahogy bennünk is. Felkészültünk az ellenfélből, elvégeztük az edzésmunkát, s fogadtuk a Siófok csapatát, akik ellen kötelező volt begyűjtenünk a két pontot, ami sikerült is.
Gerstmár Renáta kezében a játékszer
A meccs történéseiről. Jól kezdtünk, mindenki koncentrált, fegyelmezett volt, a védelmünk és a támadójátékunk is úgy működött, ahogy azt megbeszéltük. Aztán valami porszem került a gépezetbe. Nem szeretném értékelni a történéseket, mert az nem az én dolgom. Az én feladatom, hogy a pályán teljesítsek. Ami biztos, és amit mi egymás között átbeszéltünk, hogy hamar fejeztük be a támadásokat, kapkodtunk, mert nem tudtunk kellőképpen ellépni ellenfelünktől. Bár nyögvenyelősen, de a két pontot megszereztük.
Gyuresz a lefújást követően sem ment el szó nélkül egy-két dolog mellett, de szerintem erről a hatvan percről fogunk bővebben beszélni, értékelni, elemezni. Sajnálom, hogy nem léphettem pályára, de mint mondtam, lassan gyógyul a kezem. A pálya széléről nagyon nehéz volt végignézni a játékot. Próbáltam biztatni a társaimat, de ma csak ennyire futotta. Mi egy csapat vagyunk, együtt sírunk, együtt nevetünk. Ma az egyik szemünk sír, a másik nevet, de kérek mindenkit, ne "temessék el" ezt a csapatot, mert többre vagyunk képesek, s ezt már bizonyítottuk is. Nem engedünk a céljainkból, én legalábbis nem!!! Én ezzel a csapattal el akarom érni a kitűzött célt!
Gerstmár Renáta
