„A tehetséggondozási hálózat kiépítése és működtetése a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában” címet kapta a TÁMOP-projekt, amely a két iskola közös részvételével, konzorciumi formában valósul meg. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága a két iskolával 19 148 479 forint támogatási összeggel kötött szerződést. A nyertes projektet október 20-án mutatták be a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola kamaratermében.
Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola
Molnár Péter igazgatóhelyettes és projektmenedzser mutatta be a Dohnányi iskola részéről a projektet. A pályázatot 2009 októberében adták be, szerződést idén márciusban kötöttek. Bevallása szerint a minisztérium részéről is csak segítőkész emberekkel lehet találkozni, hiszen mindenki azon dolgozik, hogy elköltsék a pénzüket, mondta.
A pályázati program egyik közös tevékenysége a pedagógusképzés. A zeneművészeti iskolából hét pedagógust képeznek majd tovább, novembertől kezdődik a tanfolyam. A módszertani anyagok elkészítése csak ezután következik, majd sor kerül a tehetségpontokkal való együttműködésre, a szakmai munkacsoportok létrehozatalára. Zárásképpen megvizsgálják a projekttevékenység hatékonyságát és eredményességét.
A projektnek köszönhetően az Auer Akadémia tovább folytatódik, így az iskola volt diákjai és mostani hallgatói is megtudhatják, milyen egy „igazi zenekarban” játszani. A forrásoknak köszönhetően a növendékeket további versenyekre tudják felkészíteni, amelyek plusz órákkal járnak. Az eddigi években is megrendezték a mesterkurzusokat, mostanra biztonságosabban tervezhetnek előre, hiszen biztosított az előadók tiszteletdíja is. Ezekre a kurzusokra neves előadókat hívnak, akiktől sokat tanulhatnak a résztvevők. A pályázatnak köszönhetően az eszközbeszerzés is könnyebben történik, ami az iskola esetében kottaállványt és kottát jelent a zenekarok számára.
Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola
Szathmáry Árpád, a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója és a projekt szakmai vezetője számolt be a náluk folyó projektmunkálatokról. – Szinte közhely, hogy Magyarország a világon dobogós helyen áll a tehetséges emberek számát tekintve. A tehetség gondozásának személyi, tárgyi és anyagi feltételei vannak – indította beszámolóját az igazgató.

Szathmáry Árpád
A Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskolában is hét tanár vehet részt a továbbképzésben, és a pályázat 80 diák felkészítését biztosítja mintegy 415 órában. A pénzt itt is versenyekre való felkészítésre, közgazdász pályázatokra, délutáni foglalkozásokra és eszközbeszerzésre fordítják majd.
A rendezvény zárásaként tehetséges diákok mutatták be versekkel és zenével, miért érdemes őket támogatni.


