Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lewis Hamilton indulhat az élről Kanadában / Iskolázott a fiatal brit, a csapattárs és Massa több mint egy másodpercet kapott

2008. június 7. 23:03
Ami még nagyobb meglepetés talán a nagy különbségeknél, hogy Robert Kubica szerezte meg a második rajtkockát, és az első öt helyen nincs egy csapatból két versenyző. Erre emberemlékezet óta nem volt példa, mindenképpen izgalmas futam várható tehát a Gilles Villeneuve pályán.
Rubens Barrichello idén először küzdhetett a Q3-ban, Webbert azonban ő is meg tudta előzni, mivel az ausztrál a második etap végén összetörte Red-Bullját, így nem tudott mért kört menni a legjobb tíz helyről döntő végső körözésben. Ami megemlítendő még, hogy Sebastian Vettel a teljes időmérőt kihagyta, mivel a délelőtti szabadedzésen összetörte autóját, szerelői pedig nem tudták helyrehozni a kvalifikációra. Így ő idő nélkül ugyan, de a 20. helyről elindulhat a futamon.

Az időmérő végeredménye:
1      Lewis Hamilton        McLaren      1:17.886
2     Robert Kubica         BMW         0:00.612
3     Kimi Räikkönen         Ferrari         0:00.849
4     Fernando Alonso     Renault         0:01.085
5     Nico Rosberg         Williams     0:01.138
6     Felipe Massa         Ferrari         0:01.162
7     Heikki Kovalainen     McLaren     0:01.203
8     Nick Heidfeld         BMW         0:01.747
9     Rubens Barrichello     Honda         0:02.362
10     Mark Webber         Red Bull     idő nélkül
---------------------------------Q3----------------------------------
11     Timo Glock         Toyota         0:00.145
12     Kazuki Nakajima     Williams     0:00.176
13     David Coulthard     Red Bull     0:00.352
14     Jarno Trulli         Toyota         0:00.441
15     Nelsinho Piquet Jr     Renault         0:00.507
---------------------------------Q2----------------------------------
16     Sebastien Bourdais     Toro Rosso     0:01.030
17     Adrian Sutil         Force India     0:01.222
18     Giancarlo Fisichella     Force India     0:01.279
19     Jenson Button         Honda         0:05.679
20    Sebastian Vettel        Toro Rosso    idő nélkül
---------------------------------Q1----------------------------------
a Q3-ban az elsőtől való lemaradást mutatják az időkülönbségek, míg a Q1-ben és a Q2-ben az utolsó bejutó időhöz viszonyított elmaradást.
Bitera Roland
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  ma 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. ma 20:28 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. ma 12:20 A vízió a siker egyik kulcsa A vízió a siker egyik kulcsa ma 9:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.