Két és fél hét telt el az iszapkatasztrófa óta, első alkalommal beszélhetünk pozitívumokról, visszatért az élet az érintett településekre, illetve elmondhatjuk, vannak olyan otthon nélkül maradt családok, akik most új lakásba költözhettek – mondta Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön délután a devecseri városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
Emlékeztetett, eddig az Atom-, Biológiai és Vegyi (ABV) Védelmi Csoport 15 kilométernyi utat tisztított meg, több mint 2000 katona vett részt a mentesítő munkákban 400 gépi eszköz segítségével. Ezidáig 300 tonna törmeléket és iszapot takarítottak el kézi erővel. A honvédségnek más területen is helyt kellett állnia, négy alkalommal kellett „eltévedt” kisrepülőt vagy éppen sárkányrepülőt elterelni ebből a térségből – tájékoztatott a szóvivő. Kiemelte, a folyamatos ellenőrzés szerint nincs új repedés a tározón, a levegő szállópor értéke még mindig az egészségügyi határérték alatt van, nem éri el azt a szintet, amit a fővárosiaknak kell elviselniük néhány szennyezettebb napon. Ennek ellenére ajánlott a maszk használata.

A visszaköltözést követően ismét megindult az élet Kolontáron, 690 emberből eddig 374-en tértek vissza, 191-en nem kívánnak a településen élni. A rászorulóknak soron kívüli, illetékmentes ügyintézést biztosítanak a hivatalokban. Az időnként felröppenő hírekkel ellentétben az ivóvíz teljesen biztonságos – sorolta fel a legfontosabb információkat Nagy Anna.
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter első szava a köszöneté és az elismerésé volt a Magyar Honvédség feladatba bevont állománya felé, akik hősiesen helytálltak a katasztrófasújtotta területen. Négy évvel ezelőtt zárták be azt a laktanyát, ahol hat üresen maradt lakást most Toldi Tamás, Devecser polgármesterének kérésére a lakosság rendelkezésére bocsájtottak önkormányzati bérlakás formájában. Az egykori laktanyai területből további 40 hektáros részt önkormányzati tulajdonba adna, azzal a céllal, hogy ott ipari park létesüljön, és munkalehetőségek teremtődjenek – tájékoztatott a miniszter.

Benkő Tibor
Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök Dr. Hende Csaba köszönetére válaszolva csak annyit mondott: Hazánkat szolgáljuk! - A Honvéd Vezérkar a megyei védelmi bizottság döntése értelmében a kézi munkaerő kivonását hajtja végre a következőkben, ugyanakkor a Magyar Honvédség mindazokat a speciális eszközöket, amelyek a további védekezéshez szükségesek, mindaddig itt tartja, amíg ezt a helyi vezetés, lakosság igényli - folytatta az altábornagy.

Benkő Tibor és Csenki Miklósné Etelka
A sajtótájékoztatót követően helyszínbejárásra várták a sajtó munkatársait. Elsőként a felújított honvédségi lakásokat látogatta meg a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök. Az egyik lakásba Csenki Miklósné Etelka költözhetett be. Az új lakás tulajdonosa Benkő Tibor altábornaggyal beszélgetve elmondta, egyedül volt otthon a katasztrófa idején, a padlásra menekült az ár elől, telefonon tartotta a kapcsolatot fiával, amíg több óra elteltével egy markoló segítségével ki nem menekítették. Könnyeit törölgette, amikor arról beszélt, hogy az egész életük munkája veszett oda azon a délutánon. Ápolónőként dolgozott, családjával nehezen szedték össze a 3 szobás lakás felépítéséhez szükséges pénzt.

Nyers József
A helyszínbejárás következő állomása a Torna-patak azon része volt, ahol új híd építésébe kezdett a honvédség. A munkálatokat Nyers József ezredes, a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka ismertette a jelenlévőkkel. A 20 tonna teherbírású szerkezet 15 méter hosszú lesz, pályaszélességét 3,8 méterben határozták meg, továbbá kétszer egy méter széles járdát is biztosítanak. 33-an dolgoznak azon, hogy november 1-ig elkészüljön az új hídszerkezet, csütörtökön a talajvizsgálatokhoz szükséges munkák folytak. Kolontár település két részét jelenleg egy ideiglenes, TMM-3 típusú kísérő híd köti össze.

Dr. Hende Csaba
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter a vehír.hu kérdésére elmondta, a hídépítést követően is maradnak katonai feladatok a térségben. Devecserben maradnak a mentesítő járművek, továbbá az üzemanyag-ellátó berendezések, illetve a romlandó élelmiszerek tárolására alkalmas hűtőjárművek. A kolontár-devecseri iszapömlés is bebizonyította, a honvédség felkészült a katasztrófahelyzetek kezelésére, az első perctől a helyzet magaslatán állt, híven teljesítette alkotmányos kötelességét. Az érdemek nem maradnak elismerés nélkül, a meglévő kitüntetések azonban nem alkalmasak arra, hogy kimutassák a 2000 honvéd küzdelmének elismerését, akik a katasztrófa idején dolgoztak. Ezért egy új kitüntetést hoznak létre – mondta a miniszter. Kiemelte, az ideiglenes és a végleges hidat - saját utasítására - a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből, meglévő eszközeivel, emberi erőforrását felhasználva hozza létre.

Nagy Anna
Nagy Anna kormányszóvivő munkatársunknak elmondta, sokan szeretnének visszaköltözni, látszik, hogy az emberek végzik a dolgukat, próbálnak visszazökkenni a normál kerékvágásba. Egyelőre nincs arra utaló jel, hogy vissza kellene tartani a lakókat, sem a por, sem pedig a víz nem veszélyes az egészségre. A károk felmérése még folyamatban van, de több milliárd forintra tehető, szükség van még néhány hétre, hogy pontosabb adatot lehessen mondani.



