2022. október 3.
//
Helga névnap

Fontos Eb-selejtezők előtt a válogatott

2010. október 27. 16:37
Fazekas Nándor, az MKB VKC válogatott hálóőrének blogja a csütörtöki (18 óra) Eb-selejtező helyszínéről.

Múlt hét pénteken reggel Orosházára utaztunk bajnoki mérkőzésre a Veszprémmel, ahol 300-350 km-es utazást követően magabiztosan győztünk. A hétvégén pedig szabadprogramot kaptunk –amelyet a családommal tölthettem –, hiszen az elmúlt hetek a BL és a hazai találkozók sora miatt feszített tempóban zajlottak, s az előttünk álló válogatott program miatt is szükségünk volt a pihenőre.

Mint ismeretes, csütörtökön Szombathelyen a bosnyákokkal, vasárnap pedig idegenben az észtekkel játszunk fontos Európa-bajnoki selejtezőket. Véleményem szerint a négyesünkben a bosnyák a legerősebb rivális, a tornára való kijutáshoz azonban hazai pályán „illene” legyőznünk őket. Az említett együtteseken kívül még a macedónokkal küzdünk meg a továbbjutást érő első két helyért a 2012-es szerbiai Eb-re. Ami egyébként azért is fontos lenne, mert ha valamely ok folytán a jövő januári svédországi vb-n nem tudnánk kvalifikálni magunkat az olimpiára, akkor ott még maradna esélyünk kivívni az ötkarikás szereplést.


Fazekas Nándor a nemzeti csapat kapujában

Ennek szellemében kezdtük a felkészülést a hét elején. A szegediek vasárnap még bajnoki mérkőzést játszottak Mezőkövesden, így ők csak hétfőn délben csatlakoztak a Veszprémben készülő kerethez. Mi ekkor délelőtt már futással és súlyzózással készültünk, délután pedig a komplett csapattal folytattuk a munkát, majd kedden még két edzés várt ránk. Ma reggel elutaztunk a találkozó helyszínére, ahol most éppen a csendes pihenő tart, délután pedig újabb tréning kövekezik. A hangulat kiváló a csapat körül. Katzirz Dávid dereka azonban sajnos megsérült, így ő már haza is utazott. A keret többi tagja ugyanakkor egészséges, s mindenki harca készén várja, hogy a játékvezetők holnap a sípjukba fújjanak, s elkezdődjön a csata.

Nagyon erős ellenfél vár ránk holnap. A bosnyák nemzeti csapat átalakult, új játékosokkal és új szövetségi kapitánnyal érkezik. Olyan kézilabdázókat is felvonultatnak, akik korábban a volt Jugoszlávia más válogatottjában is szerepeltek már. Közülük a Barcelonában edződő Saric is kihagyott három évet, s most Bosznia-Hercegovina színeiben szerepel. A különböző hírekből egyébként az szűrődik le számunkra, hogy az ellenfél nagy önbizalommal várja a mérkőzést, s mindent arra tesznek fel, hogy végre kijussanak egy világversenyre. Nekünk persze az a legfontosabb, hogy mi ott legyünk a tornán, amelyhez hazai pályán mindenféleképpen le kell győzni Terzicéket. Hazai pontvesztés esetén nagyon nehéz helyzetbe kerülnénk.

Idén ráadásul már nem is játszunk több tétmeccset, ezért nem csak a kontinensviadalra való kijutás, hanem a januári vb miatt is fontos az előttünk álló két összecsapás. Hiszen ezek a meccsek alkalmasak igazán az összecsiszolódásra. Fontos hatvan perc előtt állunk, ezért szeretettel várunk mindenkit a helyszínre, hiszen a közönségünk buzdítása nagyon sokat segíthet nekünk. Kiváló példa erre a Szlovénia elleni csata is.

A meccs után Szombathelyen maradunk, pénteken reggel utazunk Budapestre, ahol délután edzünk egyet, s szombat reggel indulunk Észtországba. Róluk egyelőre túl sok mindent még nem tudunk. Egy észt játékost ismerünk. a jó képességű fiatal balátlövő a Schaffhausenben játszik, s előszerződése van a Kielhez. Nagyon nehéz róluk videót szerezni, hiszen ez idáig csak előselejtezőket és selejtezőket játszottak. Mindenféle nagyképűség nélkül úgy gondolom, hogy a magyar együttes van olyan szinten, hogy az észt alakulatot így is le tudja győzni.

vehir.hu

További cikkek

Fazekas Nándor újra veszprémi mezben?
Fazekas Nándor újra veszprémi mezben?
Éles József klubigazgatótól megtudhattuk, a válogatott kapus, Borbély Ádám sérülése következtében megfordult fejükben edzőjük reaktiválása, de ez nem volt több egy gondolatnál. Bíznak fiatal kapusaik teljesítményében, akik már korábban is bizonyították tehetségüket.
A Kiel ellen búcsúztatja legendáit a Veszprém
A Kiel ellen búcsúztatja legendáit a Veszprém
Hónapokig tartó tárgyalássorozat után szerdán hivatalossá, hogy a Telekom Veszprém kézilabdacsapata augusztus 30-án nagyszabású edzőmeccsen fogadja a német bajnok THW Kiel együttesét.
Válogatott kapust igazolt a VKKFT
Válogatott kapust igazolt a VKKFT
Hivatalossá vált, hogy a 25 esztendős Borbély Ádám a férfi kézilabda NB I újoncánál, a Veszprémi KKFT-nél folytatja pályafutását.
Csodálatos pályafutást zárhatok le – Fazekas Nándor
Csodálatos pályafutást zárhatok le – Fazekas Nándor
Több mint húszévnyi profi pályafutással a háta mögött, tizenegy magyar bajnoki címmel, kilenc Magyar Kupa-elsőséggel, BL-ezüstéremmel és EHF Kupa-győzelemmel a tarsolyában 43 évesen visszavonul Fazekas Nándor, kétszázharminchétszeres válogatott, kétszeres olimpiai negyedik helyezett kézilabdakapus.
„Színpadra viszik” Fazekas Nándor könyvét
„Színpadra viszik” Fazekas Nándor könyvét
A kedden kezdődött balatonfüredi Könyv-Bor-Jazz fesztivál utolsó napján, vasárnap Fazekas Nándor kézilabdázó Első számú második című portrékönyvét is bemutatják.