A ballada a pszichothriller a költészetben, nem vitás. Komor világok, kényszerpályák és kényszerképzetek, bűn, sorstragédiák. A balladisztikus történet mindig élveboncolás, nem testi/fizikai értelemben (de, sokszor úgy is), hanem mentálisan: annak ábrázolása, hogy az elkövetett bűn miképpen bontja szét, építi le a környezetében élők (az elkövetők, a tanúk) szellemi épségét.
Arany János ebben a műfajban az „abszolút Hitchcock”, hátborzongató nyíltsággal képes elbeszélni a kegyetlenséget, az aljasságot, a legkörültekintőbb pontossággal rajzolja meg hősei lassú őrlődését, lélektani összeomlását. A ballada az emberi természet árnyoldalának atlasza, Kuthy Ágnes rendező (és a Kabóca Bábszínház társulata) pedig arra vállalkozott, hogy színpadra viszi, hús-vérré teszi ezt az atlaszt. Az eredmény egy megrázó erejű produkció.
A „Kél egy-egy árnyék...” ismert és kevésbé ismert Arany-balladák, a Hídavatás, a Szőke Panni, A Varró leányok, az Ágnes asszony, A walesi bárdok és az Árva fiú szövegeit vonja közös dramaturgiába, hogy egyetlen történetet meséljen el a sokkal – az előadás főszereplője az ember, mint olyan. Ez a főszereplő direkt módon is megjelenik a színpadon, az egyedüli hagyományos bábként a darabban, egy nyers fa színű, jelmeztelen, ruhátlan, androgün marionett figura, amit (akit?) a produkció nyitásaként a „Kél egy-egy árnyék...”-ban szereplő öt, fehérre festett arcú színész (a kísértések, vágyak, indulatok megjelenítőjeként) ölelget szorongat, fojtogat. Majd egy üveggömbbe helyezik, felhúzzák a játéktér fölé. Az absztrakt ember az üveg mögül mutatja arcát a nézők felé az előadás további részében, és világos, hogy amit ezután kapunk (a dramatizált Arany-balladák történéseit), azok valójában az ember lelkében és elméjében dúló viharok, elfojtások, feloldhatatlan konfliktusok képei, kivetülései – a bennünk élő szörnyeteg modelljei.
Az előadás tágan, megengedően értelmezi a bábszínház fogalmát, kísérleti jellegű (a táncszínház, a testszínház, a mozgásszínház és a hagyományos bábszínház eszközeit és gondolkodásmódját játszatja egymásba), de minden pillanatban tudatos, mértéktartó, sehol nem öncélúan extravagáns. Plasztik próbababák, lepelbe burkolt fejek, egy lavór működnek bábként; írásvetítővel, projektorokkal vetítenek papírparavánra, Az árva fiút árnyjátékként mesélik el, rengeteg ötlet, gazdagság. És nem döccen egyszer sem, nem lóg ki semmi, minden látványos effektus erősíti a produkciót. A szövegeket a színészek elektromos hangosítással (mindenkin microport) adják elő, szerencsés megoldás, így tökéletesen rá tudják keverni a verseket az előadás illusztratív zenei környezetére. (A felhasznált, jó ízlésű, itt-ott futurisztikus hangaláfestés Pirisi Ákos munkáját dicséri.)
Kuthy Ágnes rendező atmoszférateremtő képessége egészen kivételes. A „Kél egy-egy árnyék...” bevonja nézőjét a mű terébe, a közönség soraiban ülők azt érezhetik (érzik is), hogy velük, bennük történik, ami a színpadon. Kuthy úgy tud nagyon személyes lenni, úgy férkőzik be a nézőtéren ülők aurájába, hogy közben nem tolakodó, nem offenzív. Kiválóan beállított az előadás intenzitása, ritmusa, sok helyen halk és finom, nem erőlködnek, nem keménykednek feleslegesen, ott súlyt le a produkció, ott dörög (vagy épp ott a néma csend), ahol a tragédia – a rendező arányérzéke csalhatatlannak tűnik.
Miközben az egész darabra jól kitalált szimbólumháló borul, minden mozdulatnak, gesztusnak metaforikus jelentést generál: Edward bohóc-orrot visel A walesi bárdokban, az anya felfalja, majd kihányja gyermekét (a szaturnuszi aktus) Az árva fiúban. Kuthy elgondolása hordozza magában az elmeháborodásra vonatkozó teljes kultúrhistóriát, a felkészültség az egyik szimpatikus jellemzője a "Kél egy-egy árnyék..."-nak.
Fige Tamás, Futó Ákos, Mákszem Lenke, Sata-Bánfi Ágota és Tamás Erzsébet mozgatják a bábokat, önmagukat, és tartják mozgásban a szövegeket. Magabiztos játék, élményszerű versmondások jellemzik munkájukat, nincs is szerepjáték, Mákszem Lenke és Tamás Erzsébet nem játsszák Ágnes asszonyt - ők azok, ahogy Fige Tamás sem megjeleníti Edward elmeháborodását, hanem konkrétan megőrül.
Az előadás néhány hónappal ezelőtt rendezői különdíjat kapott a XV. Pécsi Felnőttbábfesztiválon. Érteni vélem, hogy miért. A „Kél egy-egy árnyék...” lehúz, megaláz, mielőtt felemelne: másfél órás hullámvasút az emberi lélek mélyrétegeiben. Tessék kapaszkodni!
A darabot novemberben 11-én és 12-én nézhetik meg az érdeklődők a Kabóca Bábszínházban.
