Majd' két és fél esztendeje, pontosabban 2008. május 20-án nyert utoljára (büntetőkkel) a Szeged férfi kézilabdacsapata a Veszprém ellen. Igaz, az akkori bajnoki döntő végén is a bakonyiak örülhettek, a 2008/09-es és 2009/10-es idényben azonban még részsikerek sem jutottak a Tisza-partiaknak, akik az elmúlt két kiírás valamennyi összecsapásán alulmaradtak Iváncsikékkal szemben.
Hatalmas küzdelemre van kilátás
Idén a hagyományos balatonfüredi felkészülési torna elődöntőjében már találkozott a két honi rivális, ám a Mocsai-csapat kiváló sorozatát ekkor sem sikerült megszakítania az alaposan átalakított, megfiatalított trónkövetelőnek.
A szombati találkozó nagy kérdése tehát az, hogy meg tudja-e állítani az előző két évadhoz hasonlóan idén is százszázalékos mérleggel rendelkező Veszprémet a tabella második helyén álló Pick, amely egyetlen vereségét meglepetésre a Balatonfüredi KSE vendégeként érte el.
A rangadó előtt a veszprémi csapat újoncát, Nagy Kornélt és rutinos védekező-specialistáját, Jevgenyij Lusnyikovot kértük fel rövid esélylatolgatásra.
Nagy Kornél emelkedik a legmagasabbra
– Nagy reményekkel tekintek a találkozó elé, s szoros mérkőzésen győzelmet várok – szögezte le Nagy, majd hozzátette: ne tévesszen meg senkit, hogy a Szeged egyszer már botlott a bajnokságban. – Nagyon kemény meccs lesz, hiszen a szegedi katlanban mindig hatalmas a nyomás a szurkolók részéről a csapaton. Veszprémi színekben most fogom ezt először tapasztalni, de már a Dunaújváros játékosaként is tisztában voltam vele, hogy mit jelent a két szurkolótábornak ez a párosítás. Nekünk azonban nem ezzel, hanem a saját játékunkat kell foglalkoznunk – hangsúlyozta a tehetséges irányító-átlövő.
Az MKB VKC kőkemény orosz légiósa már sok nagy csatát megélt veszprémi mezben az újszegedi sportcsarnokban, így jól tudja, hogy mi vár az együttesre szombaton.
A veszprémi védelem oszlopa 18-as mezben: Lusnyikov
– Nagyon várom már a mérkőzést, hiszen ennek a két csapatnak az összecsapása mindig óriási rangadó – vette át a szót a „Zsenya” becenévre hallgató óriás. – Tisztában vagyunk vele, hogy a Szeged az utóbbi hónapban kiváló formát mutat hazai pályán. A válogatott Eb-selejtezői miatt kevés időnk maradt felkészülni, de ugyanez a Csongrád megyeiekről is elmondható. Bízom a győzelemben, ám ez nem lesz könnyű feladat – hangsúlyozta a veszprémi publikum nagy kedvence.
A térdműtéten átesett Peric várhatóan februárig nem segíthet a társakon, így a bakonyi kapuban Fazekas mellett a tavalyi szezont a riválisnál töltő Liszkai törhet borsot a vendéglátók orra alá.
November 6. (szombat) 19.30
Pick Szeged–MKB Veszprém kC
Férfi kézilabda NB I
Újszegedi sportcsarnok
tv: