Egy hét alatt a harmadik mérkőzés várt a bakonyi kézilabdás hölgyekre. A bajnok ellen elszenvedett vereséget, s a hétközi kupabúcsút követően a bajnoki tabella utolsó helyezettje, a Szekszárd látogatott a Veszprém Arénába.
Jól kezdtek a mieink, Gerstmár vezetésével a harmadik percben máris 4:1 állt az eredményjelzőn. Gulya, illetve Fauszt kétperces kisbüntetését követően tovább is növelhette volna előnyét a vendéglátó, ám az exveszprémi Weigellel felálló ellenfél jól tartotta magát, s a mieink kisebb hibáit kihasználva a játékrész harmadára mínusz egyre zárkózott fel (6:5).
A játékrész derekáig nem is tudott ellépni ellenfelétől a VBKC, 9:8-as állást követően azonban Jenőfi, Gerstmár és Ábrahám révén hatszor zördült meg a Tolna megyeiek hálója, miközben a több nagy védést is bemutató Lengyel csak egyetlen alkalommal „kapitulált” büntetőből (21. perc: 15:9). A folytatásban a szekszárdiak kettős emberelőnyben sem tudtak közelebb lopódzni vendéglátóikhoz. Sőt, Gyurka János időkérést követően Sterbik, Koroknai és Jenőfi is eredményesnek bizonyult, kialakítva a 20:13-as félidei állást.
A pihenőt követően sem változott a játék képe: a megbízhatóan teljesítő hátsó alakzat mögött Lengyel jól védett, Gerstmár pedig kiválóan szőtte a támadásokat (38. perc: 24:14). A vendégek igyekezték elkerülni a kiütéses vereséget, Weigel, illetve Fauszt góljaival átmenetileg hétre is csökkentették a bakonyi fórt. Igaz, a találkozó háromnegyedénél ismét kerek előnynek örülhetett az aréna publikuma (28:18).
A végjátékban a makacs gerincsérülés után felépülő Földes Kata is pályára lépett, hasonlóan a fiatal beállós, Tarjányihoz, aki be is talált az ellenfél kapujába. A különbség már nem nőtt tovább, a tizenegy (!) büntetőhöz jutó szekszárdiak így elkerülték az igazán nagyarányú vereséget. Érdekesség, hogy a hajrában Mehlmann, majd az ellenfélnél Fauszt kapta meg a piros lapot jelentő harmadik kétperces kisbüntetését a sportszerűtlennek egyáltalán nem nevezhető mérkőzésen. A végeredmény 35:26 lett, a Veszprém megszerezte negyedik győzelmét a kiírásban.
Női kézilabda NB I 9. forduló:
Veszprém Barabás KC–UKSE Szekszárd 35:26 (20:13)
Veszprém, 350 néző. Vezette: Herczeg, Wiedermann.
Veszprém: Lengyel – Sterbik 3, Ábrahám 4 (1), Mehlmann 1, Veszeli 2 (1), Gerstmár 6, Koroknai 6 (4). Csere: Király (kapus), Jenőfi 3, Farkas 6 (1), Emberovics, Földes V. 3, Földes K., Koszorús, Tarjányi 1. Vezetőedző: Gyurka János.
Szekszárd: Pap – Szekerczés 6 (1), Weigel 9 (7), Gulya 1, Hegyi, Fauszt 5 (1), Szabó E. 1. Csere: Mészáros, Kurucz (kapusok), Horváth B. 1, Kopecz 3, Jankovics.
Vezetőedző: Kovács Jenő.
Hétméteresek: 8/7, ill. 11/9.
Kiállítások: 12, ill. 10 perc.
Piros lap: Mehlmann (53. perc), ill. Fauszt (56. perc)
Edzői nyilatkozatok
Kovács Jenő: – Gratulálok a Veszprémnek. Úgy gondolom, hogy kellően felkészültünk a mai meccsre, a lányaimon azonban nagyon nagy a nyomás, hiszen ők még tanulják az NB I-et. Ennek ellenére hasznos volt a találkozó.
Gyurka János: – Hozzáállásban, akarásban javultunk a korábbi meccseinkhez képest. Agresszivitásban kell még fejlődnünk, de az első lépést megtettük a célunk felé.