Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kubica történelmet írt és vezet összetettben / A idei év legkiegyensúlyozottabb pilótája első kelet-európaiként nyert Montrealban

2008. június 9. 16:59
Lewis Hamilton nagy hibát vétett, rajta kívűl a világbajnoki címvédő Kimi Raikkönen itta ennek a levét. A brit azonban nem csak most, a francia nagydíjon tíz hellyel hátrébbról kell majd indulnia a kvalifikáción elért eredményénél. Csak úgy, mint Nico Rosbergnek, mivel ők ketten későn vették észre kifelé jövet a boxutca kijáratánál villogó piros-jelzést a biztonsági autós időszakban, és nem voltak képesek megállni a már ott álló finn Ferrarija mögött ütközés nélkül. Ezeknek a hibáknak köszönhetően azonban Robert Kubica az élre állt a világbajnoki összetettben, a kettős BMW sikernek köszönhetően pedig mindössze 3 pont a lemaradásuk a csapatok listáját vezető Ferrrarival szemben.
Montrealban a festői pályán aszfaltoztak a futam előtti éjszakán, mivel az időmérők nagy tempóját nem bírta(?) a pálya, és sorban jelentek meg a repedezés jelei, ami nem biztos hogy hasznos egy olyan sportban, ahol a gumi és az aszfaltcsík közötti tapadás mértéke az egyik legfontosabb tényező. Nem méltó a pálya hagyományaihoz ezen cselekedetük, szerencsére a futam napján már nem volt ezzel probléma.
A rajtnál, valamint az első 15 körben szinte semmi redkívűli nem történt, utána viszont beindultak az események. Ehhez nem kellett más, mint egy mostanában szokásos safety-car-os körözgetés. Az előző futam hősének, Adrian Sutilnak a kocsiján ugyanis kigyulladtak a fékek, és nem igazán jó helyen tudott leparkolni a Gilles Villeneuve pályán a német. Ezt három kör alatt fel is fogta a versenybíróság, és beküldte a biztonsági autót, hogy visszafogja a mezőnyt. Maylander megdolgozik a pénzéért az elmúlt időszakban a Mercedes volánja mögött, ennek most közvetlenül a tíz másodperces előnyt elbukó, a versenyben vezető Lewis Hamilton örült a legkevésbé. Amint kinyílt a boxutca bejárata az első öt pilóta kivonatozott tankolni és üzemanyagott vételezni. Kifelé jövet azonban a kijárat még nem volt nyitva, a mezőnyt várták a zöldre kapcsolással, az itteni fejleményekről már tettünk említést. A futam előtti világbajnoki két éllovas kiesett, Nico Rosbergnek kisebb javításokra volt szüksége a Williams-ének első szárnyán.
Ha egy-két amerikai versenyhez hasonlóan pont járna azért, hogy valaki vezet a versenyben, akkor most még jobban jövedelmező futam lett volna pár kisebb csapatnak ez a nagydíj, ugyanis Heidfeld után Barrichello, Coulthard, Trulli és Glock is vezetett egy rövid ideig.
Miután helyre állt a rend, már csak Massa agresszivitása okozott izgalmakat, a visszafordítónál két autót előzött meg a Ferrarival egy szuszra, miután egy korábbi próbálkozásnál hibázott ugyanott. Glockot azonban már csak utolérni tudta, a futam vége már csak a túlélésről szólt mindenkinek.

A kanadai nagydíj végeredménye:
1. Robert Kubica     BMW-Sauber         1:36:24.447
2. Nick Heidfeld     (német, BMW-Sauber         +16.495
3. David Coulthard     Red Bull         +23.352.
4. Timo Glock         Toyota             +42.627
5. Felipe Massa     Ferrari             +43.934
6. Jarno Trulli         Toyota             +47.775
7. Rubens Barrichello     Honda             +53.597
8. Sebastian Vettel     Toro Rosso         +54.120
9. Heikki Kovalainen     McLaren-Mercedes     +54.433
10. Nico Rosberg     Williams         +57.749
11. Jenson Button     Honda             +1:07.540.
12. Mark Webber     Red Bull         +1:11.229
13. Sébastien Bourdais     Toro Rosso         +1 kör

A világbajnokság állása hét futam után:
1.      Robert Kubica          42 pont
2.     Lewis Hamilton         38
3.     Felipe Massa         38
4.     Kimi Räikkönen         35
5.     Nick Heidfeld         28
6.     Heikki Kovalainen     15
7.     Mark Webber         15
8.     Jarno Trulli         12
9.     Fernando Alonso     9
10.     Nico Rosberg         8
11.     Nakadzsima Kazuki     7
12.     David Coulthard         6
13.     Timo Glock         5
14.     Sebastian Vettel     5
15.     Rubens Barrichello     5
16.     Jenson Button         3
17.     Sébastien Bourdais     2

A konstruktőri világbajnokság állása hét futam után:
1.      Ferrari              73 pont
2.     BMW-Sauber         70
3.     McLaren-Mercedes     53
4.     Red Bull         21
5.     Toyota             17
6.     Williams         15
7.     Renault         9
8.     Honda             8
9.     Toro Rosso         7

A következő futam június 20-án lesz a franciaországi Magny-Cours-ban.
Bitera Roland

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.