Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Lokálpatrióta nevelőszülőket kapott Radzsa

2008. június 10. 12:33
A Veszprémi Lokálpatrióták egyesülete fogadta örökbe Radzsát, a veszprémi állatkert pusztai sasát. A nemes madár élelmezéséhez való hozzájárulás azonban csak az együttműködés kezdő lépése.
A Molnár Ernő vezette egyesület hosszú távon kíván részt venni az állatkert segítésében. Ez nemcsak abból látszik, hogy új védencük akár az elkövetkező 30 évre is feladatot jelenthet számukra. Az elnök a hivatalos megállapodás alkalmából tartott ma délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: a város polgárainak véleménye alapján alakítják programjukat, ennek megfelelően ezentúl lehetőségeikhez mérten támogatják az állatkerti fejlesztéseket is.

Radzsa, a vadaspark 8 éves pusztai sasa a látogatók egyik kedvence. Mivel emberi kézben nevelkedett, alkalmassá vált arra, hogy a park egyik PR állataként repülési bemutatókat tartson a látogatók nagy örömére.
A megállapodás alkalmából egy újabb szoborral is gazdagodott az állatkert. Nagy András szobrászművész a veszprémi református templom kertjében nőtt fából szabadított ki egy bukósast, ami a madárház előtti parkban méltó helyre talált. A művész bejelentette: ha kap megfelelő faanyagot, több hasonló ékességgel örvendezteti meg a parkba látogatókat.          

Zatkalik-Peresztegi Virág
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.