A férfi kézilabda első osztályban a tabella alsó felében tanyázó mezőkövesdiek látogattak az éllovas, eddig hibátlan veszprémiekhez.
Sulic vezetésével nagy rohamokkal kezdte az összecsapást a Veszprém, igaz, a vendégek a játékrész feléig látótávolságon belül tudtak maradni (15. perc: 8:5). Ekkor azonban látványosan megtorpant a Rosta-csapat. A mieink sorozatban értékesítették helyzeteiket a szinte állva hagyott rivális ellen, miközben Fazekas, s az előtte tornyosuló védőfal átjátszása hosszú ideig megoldhatatlan feladatot jelentett az ellenfélnek.
Az ezúttal akciógól nélkül maradó Vujin hibátlan százalékkal értékesítette a megítélt büntetőket, s a vírusos fertőzés után visszatérő Iváncsik Tamás is rendre betalált az exveszprémi Tóth Koppány hálójába. A 10:1-s szériát produkáló MKB a huszadik gól után kissé váratlanul „behúzta a kéziféket” (28. perc: 20:7), így a maroknyi, ám annál lelkesebb kövesdi szurkolótábor legnagyobb örömére két borsodi találattal zárult a játékrész.
A szünet után Liszkait, Koraziját, Perezt, Vilovskit és Nagy Kornélt is pályára küldte Mocsai-mester, s hosszú percek után éppen utóbbi törte meg a bakonyi gólcsendjét (34. perc: 21:11). A folytatásban néhány hiba becsúszott a vendéglátóknál is, amely elsősorban az elhamarkodott helyzetekben mutatkozott meg. Így a lelkesen kézilabdázó MKC Fekete találatival a meccs háromnegyede előtt is tartotta a különbséget (43. perc: 27:17).
Ekkor a Vilovski-vezette "bankosok" újabb lendületet vettek, s sorozatban hatot vágtak, mialatt Liszkai portája érintetlen maradt. A végjáték kezdetekor a húszgólos hazai siker sem tűnt elérhetetlennek, ám a fiatal Nyeste többször is ügyesen lőtte át a veszprémi falat, így a végső dudaszó pillanatában 37:22 állt az eredményjelzőn.
Férfi kézilabda NB I, 13. forduló:
MKB Veszprém KC–Mezőkövesdi KC 37:22 (20:9)
Veszprém, 1100 néző. Vezette: Bacs, Bán.
Veszprém: Fazekas – Iváncsik T. 8, Sulic 5, Laluska 3, Lusnyikov, Terzic 2, Iváncsik G. 1. Csere: Liszkai (kapus), Császár 3, Vujin 4 (4), Perez 1, Korazija, Nagy K. 3, Vilovski 7.
Vezetőedző: Mocsai lajos.
Mezőkövesd: Tóth K. – Fülöp 1, Nyeste 3, Juhász K. 1, Milicevic 2, Fekete 6 (2), Juhász Z. 2. Csere: Szabó P. (kapus), Rácz 2, Nyikes 1, Lezák 2, Zele, Rosta M., Barta, Bécsi, Molnár F. 2. Vezetőedző: Rosta István.
Hétméteresek: 4/4, ill. 3/2.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc.
Edzői nyilatkozatok
Rosta István: – A Veszprém „első sora” más dimenzióban kézilabdázott, mint mi. A második játékrészben már valamelyest könnyebb dolgunk volt, ekkor szellemesebben is játszottunk. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, hiszen több pozitívumot láttam, mint hibát. A hajrában a fiataloknak is lehetőséget adtam. Sok sikert kívánok a Veszprémnek.
Mocsai Lajos: – A mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket a hétvégi BL-meccsre, a svédek ellen szükséges játékelemet gyakorolni tudtuk. Mindenkinek egy félidőnyi lehetőséget kívántam adni. Vujintól azt kértem, hogy ma elsősorban az összjátékban jeleskedjen. Gulyást ugyanakkor derékfájdalmai miatt pihentettem. A kialakított helyzeteket nem mindig tudtuk kellő hatékonysággal befejezni, a folytatásban a mainál koncentráltabban kell játszanunk.