Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Programfolyam a Balatonon / – minden korosztályt várnak –

2008. június 10. 18:25
Európa egyik legjobban úszható tava a Balaton, ráadásul kellemes hőmérsékletének köszönhetően már most sokan fürödhetnek benne – mondta a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke, Rosta Sándor azon a találkozón, melyre a nyári balatoni programok egyik fellegvárában, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban (GYIC) került sor a pártállam emblematikus hajóján, a Zánkán (korábban Szabadság, melynek fedélzetén megfordult Kádár János és Fidel Castro is).
A Magyar Turizmus Zrt. és a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda szervezésében két és fél hónapon át valóságos programfolyam lesz a Balaton mindkét partján. Így aztán a címbeli gondolat nem képzavar: pazar a kínálat.

A 2008-as „Vizek éve” kampányának kiemelkedő marketingakciója a „Balatoni víz-party a vízparton” elnevezésű rendezvénysorozat, melyet június 21. és augusztus 9. között rendeznek meg nyolc Balaton-parti településen. Zánka (június 21.), Lelle (június 28.), Füred (július 5.), Almádi (július 13.), Siófok (július 19.), Alsóörs (július 26.), Keszthely (augusztus 2.), Vonyarcvashegy (augusztus 9.).

Dani Barbara, a MT Zrt. Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda igazgatója elmondta, hogy a „Nem úszod meg szárazon!” vízi vetélkedőkkel, kvíz- és ügyességi játékokkal, szórakoztató versenyekkel, ezen felül sztárok fellépésével várja az érdeklődőket. A fő cél – tette hozzá –, hogy minden korosztály jól érezze magát.

A programok nagy részére színes programokkal kitelepül a Danubius Rádió is.

A legelső bulira a zánkai GYIC-be várják a rendezők a mintegy 8-10 ezer nézőt. Bogó Ágnes ügyvezető szerint akkor lesz sikeres a hagyományos „Zánkavics” nap, ha résztvevői egy kicsit szerelmesek lesznek a Balatonba. Teremtse meg mindenki a maga Balaton-világát. Valahogy úgy, mint a halász, aki tavasszal belemártja két ujját a vízbe, s keresztet vet…

A Danubius képviseletében megjelent Szani Roland műsorvezető arra vállalt garanciát, hogy egy igazi életérzést kívánnak a strandokra vinni élő kívánságműsorokkal, játékokkal, s természetesen olyan fellépőkkel, mint Karamell, Bartók Eszter, a Bon-Bon, Hooligans stb.

Németh Zsolt, az ultramaratonisták szervezője kiemelte, hogy a vízi játékok között több olyan is van, amit a feledés homályából menekítettek át. Tapasztalata szerint a résztvevők annyira megkedvelték a balatoni bulikat, hogy a rajongók helyszínről helyszínre követik kedvenceiket. Megerősítette azt, amit Rosta Sándor is mondott: a tó a kontinens legjobban úszható tava, ahol érdemes minden távon amatőr (és természetesen profi) versenyeket, de főképp játékokat rendezni.

A „Balatoni víz-party a vízparton” és a „Nem úszod meg szárazon” programjai részletesen megismerhetők a www.balaton-tourism.hu és a www.itthon.hu honlapokról.

 

Zatkalik András
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.