Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A múlt üzenete

2010. november 23. 4:01
Erdély egykori folyóirata, a História ihlette Kádár Tibor Triptichon című festményét, amelyet tegnap mutattak be a városházán.

– Nagyszerű művészt és nagyszerű művet köszönthetünk ma itt – és remélhetőleg a későbbiekben is otthont adhatunk különböző művészeti ágak alkotóinak és alkotásainak – mondta Brányi Mária alpolgármester, mint az alkotó jó barátja.


Brányi Mária

Kádár Tibor Triptichon című szárnyas oltárát Erdély két világháború közötti folyóirata, a Hitel ihlette. A hármas tagozódású képen a szellemi műhelynek is tekinthető lap meghatározó személyiségei tűnnek fel a névadó Széchenyi Istvánon keresztül a trianoni Magyarország miniszterelnökéig, Teleki Pálig egyfajta szellemi névjegyként.


Szász István Tas

Szász István Tas, a Magyar Írószövetség és az Irodalmi Társaság tagja mutatta be a képet, és azon keresztül a Hitel című folyóiratot az egybegyűlteknek. A Tamási Áron, Szabédi László, Kiss Jenő, Mikó Imre, Vita Sándor által fémjelzett értelmiségi műhely a trianoni Erdély szellemi mentsvára volt – ahol országépítésről, tudományról, társadalomfejlődésről és kultúráról egyaránt szót lehetett ejteni.

A Hitel egyfajta szellemi oázis volt a két világháború éveiben. Azokban az években, amikor a határon túli magyarságnak, köztük az erdélyieknek is újra kellett magukat fogalmazni, meg kellett találni önmagukat és a túlélésüket. Ezt csak úgy lehetett, ha tisztában voltak értékeikkel, ha kifejezésre tudták juttatni elveiket. Ezek az alapelvek jelentették azt a szellemi alapot, amelyre felépítették a kor Erdélyét, és ezáltal önmagukat.

Nemzetben gondolkodtak és értékmentésben, alkotásban, építkezésben. Nem mások rombolásában, hanem önmaguk felépítésében látták a jövőt. Nemcsak a magukét, hanem az egész magyarságét. Nem önmaguk előrejutásáért dolgoztak, nem egyéni karrierben gondolkodtak. Ők a közt, az egész népet akarták szolgálni, úgy, hogy az egyéni érdekek elé helyezték a közösség céljait.


Kádár Tibor

A Triptichon ezt a szellemi üzenet fogalmazza meg a színek, ábrák nyelvén. A képen látható személyekkel üzen nekünk, a mának. Próbálja célba juttatni a Hitel című lap üzenetét, ébren tartani szellemiségét.

Érdemes betérni a városháza aulájába, és megtekinteni a festményt, majd otthon belegondolni a képen látható emberek életútjába, és akkor megérthetjük a mű üzenetét.

Pethő Imre
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.