Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Széchenyi, mint ember

2010. november 24. 7:00
Némethné Károlyi Jolán történelemtanár, az Országos Széchenyi Kör tagja tartott előadást a „legnagyobb magyar” életéről kedden este.

Gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából emlékévet hirdetett a Széchenyi Tudományos Társaság 2010-re. Ehhez kapcsolódóan Steiner Józsefné gyűjteményéből látható képes levelezőlap-kiállítás a Március 15. úti Klubkönyvtárban november 25-ig, aminek zárásához közeledve a reformkori államférfi életét bemutató előadásra várták az érdeklődőket kedden este.

Némethné Károlyi Jolán történelemtanár, az Országos Széchenyi Kör tagja beszélt a „legnagyobb magyar” életéről. Kiemelte, nem tudományos előadással készült, hanem mint embert igyekszik bemutatni Széchenyi Istvánt a jelenlévőknek.

Többek között elhangzott, a család a XVI. században tűnt fel először, majd a családfa bejárását követően ismertette Széchenyi életpályáját a fiatalkori kilengéseitől kezdve a katonai pályafutásán át a komoly férfi életéig.

– Széchenyi Istvánt a tenni akarás, a kitartás jellemezte, a tisztelet, a becsület, a tisztesség, a hazaszeretet és az önzetlenség voltak a legnagyobb erényei – mondta érdeklődésünkre Némethné Károlyi Jolán. – Nyugodtan élhette volna a nagybirtokosok akkori életét, de ő ehelyett rengeteget dolgozott, pedig soha semmiért nem kapott javadalmat, egyetlen „elismerése”, hogy a Batthyány-kormány idején ő felelt a közlekedési ügyekért – folytatta az előadó. Hozzátette, sok főúr élt kicsapongó életet abban az időben, ettől még tettei feljogosítják rá, hogy őt nevezzük a legnagyobb magyarnak.

Cseh Zoltán
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.