November 20-án a fővárosban tartotta évzáró bálját a Magyar Atlétikai Szövetség, ahol a sportág legjobbjainak járó díjak ünnepélyes átadására is sor került. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) dobóatlétája, Töreky Balázs a „2010 ifjúsági atlétája” kitüntető elismerést vehette át.
Töreky Balázs
Ezt követően a Magyar Olimpia Bizottság elnökválasztó közgyűlésén adtak át az idén alapított, Zsivotzky Gyuláról, a Nemzet Sportolójáról elnevezett díjat és oklevelet, amelyet azok a fiatal sportolók és edzőik kapták, akik a sikeres szingapúri csapatban a legeredményesebben képviselték az ország színeit.
Az I. ifjúsági olimpia atléta dobogósai és mestereik – köztük Töreky Balázs és edzője, Zentai Tibor – a MOB vezetőitől, többek között az újonnan megválasztott elnöktől, Borkai Zsolttól vették át a jövőben hagyományossá váló az elismeréseket.