Kezdetek
– Mint minden fiatal fiú, én is leghamarabb szerettem volna jogosítványt. Ezért már 17 évesen beiratkoztam egy tanfolyamra. Húszas éveim elejéig az autósporttal csak gyorsulási versenyek nézőjeként találkoztam. Aztán a haverokkal elhatároztuk, hogy építünk egy egyes golfot. Ezzel kezdtem el a szlalomversenyzést. Ezt követte a rally.
Profizmus
– Magyarországon a raliba senki nem profi. Mert profi az, aki fizetést kap a sportban nyújtott teljesítményéért. Természetesen mi is próbálunk minél több pénzt összeszedni azért, hogy elindulhassak egy-egy versenyen. Általában erre támogatók segítségével van lehetőségem. Profiként versenyezni sokkal könnyebb lenne, mert jobban tudnék koncentrálni magára a versenyre, jobban tudnám építeni a karrieremet. A profi léthez szükségem lenne háttérmunkásokra. Olyanokra, akik mindent előteremtenének egy sportolónak, amire csak szüksége lehet. Mivel én nem rendelkezem ilyen csapattal, nekem kell az anyagi, technikai és koordinációs ügyekkel is foglalkoznom, ami rengeteg energiát vesz el a versenyzéstől.
Balesetek
– Nem tartom veszélyesebbnek a ralit, mint a közúti közlekedést a mindennapokban. Ha betartjuk a játékszabályokat, akkor csak magunkra kell figyelnünk, míg a közúton másokra is. A legemlékezetesebb balestem a 2006-os Fehérvár Ralin történt. A verseny egyik szakaszán 180 km/órás sebességgel beleestünk egy bombatölcsérbe. Az autó totálkáros lett, és mi megsérültünk. Pontosan már nem emlékszem, de ezen kívül talán 4–5 ilyen hasonló kimenetelű szerencsétlenség tarkította még a hétköznapjainkat.
Töréspont
– Volt pár ilyen pillanat, de az egyik legjelentősebb és legfelkavaróbb talán a 2005–2006-os év volt, amikor rengeteg kudarc érte a csapatomat. Az előző, 2004-es évi, jó, talán túl jó szerepléseink miatt állandósult problémák alakultak ki köztünk és a Magyar Nemzeti Autó Sport Szövetsége között. Ehhez még rengeteg balszerencse és technikai probléma társult. Ez idő alatt többször gondoltam arra, hogy befejezem a versenyzést, vagy külföldön folytatom tovább. Aztán eljött a 2007-es év, és ismét bajnokok lettünk. Ebben az esztendőben már tudtuk, hogy nagyon rövid időn belül véget ér a WRC korszaka, és utána várhatóan eltűnnek az autók közötti jelentős különbségek. Köztudott, hogy a WRC-sek, gyári autókkal versenyeznek, míg én otthon „tákolt” technikával. Ezért éreztem azt, hogy maradnom kell, mert hamarosan újra lehetőségem lesz az abszolút első helyért versenyezni – és eljött a 2010-es év, ami teljesen tökéletesre sikerült.
Speciális navigátor
– Barátnőm, Pikó Zsuzsa a navigátorom, aki a 2010-es év legjobb női autóversenyzője lett és nem utolsósorban a legjobb magyar navigátor. Maga a navigálás sokkal szorosabb kapcsolat, mint a házasság, hiszen itt nincs helye sértődöttségnek, egy-két nap különlétnek, mert ha tréning van, napi 24 órát együtt dolgozunk. Ebben a helyzetben nem megengedett a konfliktus. Sokan nem tudják, hogy a raliban mennyire fontos a navigátor személye, szerepe. Tökéletes bizalom kell a jó munkához, a sikerhez. Zsuzsa mindent tőlem tanult, és mára számomra ő az ideális navigátor.
Mikulás rali
– Ez egy buli-verseny. A verseny hetének péntekén rendezünk egy buli-autózást, ami arról szól majd, hogy rengeteg barátot „megkocsikáztatunk”. A pontos helyszínt még nem tudjuk, de mindenképpen murvás útra tervezzük. Gyakorlatilag ez lesz számunkra a felkészülés. Mert a felkészülés rengeteg autózásból áll. Emellett sokat futok, tornagyakorlatokat végzek, sokat alszom.
Szabadidő – pihenés – család
– A szabadidő nekem társaságfüggő. Imádok horgászni, kirándulni. Igazából sok minden érdekel. Sokan azt hiszik, hogy a szabadidőmben videójátékkal pihenek, ami egyben felkészülés is – de nem, én ezzel nem tréningezem. Autózni is szoktam, és csak nagyon ritkán engedem át a kormányt másnak. Valamint természetesen sokat vagyok együtt nyolc éves Áron fiammal.
