Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Visszatér a fotós iskolájába

2010. december 7. 0:04
Ladányi Tamás 1991-ben végzett a Lovassy László Gimnáziumban, asztrofotó kiállítással tér vissza iskolájába.

Ladányi Tamás a fotózás mesterségét autodidakta módon sajátította el. Dolgozott hazánk egyik vezető hirdetési cégénél média fotósként és három évig óraadó tanárként csillagászatot és geomorfológiát tanított a Pannon Egyetemen. A világ számos szegletében megfordult Izlandtól a Himaláján át Patagóniáig. December 7-én, kedden 17 órakor kiállítása nyílik egykori középiskolájában, a Lovassy-ban az iskola fennállásának 300. évét ünneplő programsorozat részeként.

Veszprémi családi házának kertjében egy letolható tetejű csillagvizsgálót épített, és főleg kettőscsillagok mérésével foglalkozik. Fotózásai során két új kettőscsillagot fedezett fel, amelyeket az United States Naval Observatory a neve alatt katalogizált (LAD 1 és LAD 2). Digitális asztrofotózással 2000-ben kezdett el foglalkozni sokféle témakörben. Érdeklődése a csillagászati tájkép irányába fordult, amelyben nagyon szereti kedvenc tavát, a Balatont, „asztro” témába komponálni. Hazánk népi mondavilágának csillagneveivel is foglalkozik, és a fotótémákat is igyekszik e téma köré gyűjteni.

Számos képe jelent meg a NASA ismert honlapjain, a Spaceweather és a National Geographic oldalain. Hazánk ismeretterjesztő magazinjaiban, könyveiben sok képet és írást publikált. Jelenleg a The World At Night szervezetének magyarországi képviselőjeként dolgozik, amely összefogja a csillagászati tájkép fotózás szakmában elismert tagjait, és munkájukat a nagyközönség elé tárja.
 

 

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.