Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Amikor egy álom valóra válik

2010. december 11. 5:00
December 3-án nyílt meg az Óváros Galéria. Horváthné Kalmár Katalin galériavezetővel terveiről és a hely szellemiségéről beszélgettünk.

– Milyen inspiráció hatására vágott bele a galéria megnyitásába?

– Férjemmel nagyon szeretjük a szép festményeket, kerámiákat, kisplasztikákat – tehát fogalmazhatok úgy, hogy régi álmom vált valóra. Közgazdász vagyok, így messziről érkeztem a képzőművészet szférájába. Jelenleg éppen egy festménybecsüs iskolát végzek, ahol a művészettörténetről kezdve a hamisítási technikákig mindenről tanulunk, ami ehhez a szakterülethez tartozik. Nagy változás ez az életemben. Fogalmazhatok úgy, hogy mertünk nagyot álmodni, és az álmot meg is valósítottuk.

– Mi a hely szellemisége, milyen alkotásokat láthatnak majd az érdeklődők?

– Alapvetően olyan művészeti galériát szeretnénk kialakítani, ahol igényes, színvonalas, az emberek számára befogadható, kedvelhető és eladható alkotásokat állítunk ki. Veszprémben eddig nem volt olyan galéria, ahol meg is lehet vásárolni a képeket, kisplasztikákat – ezért úgy gondolom, hiánypótló jellegű a kezdeményezésünk. Elsősorban a helyi művészek képeit lehet megtalálni nálunk, de természetesen az ország más területein élő kiváló festőművészek alkotásaiból is válogattunk a galéria anyagának összeállításakor.

– Mi alapján szelektáltak, illetve ki segített a most látható művek kiválogatásában?

– Nagy segítségünkre volt ebben a munkában Veszely Lajos festőművész, valamint Oláh Katalin és Boda Balázs paloznaki festőművész házaspár. Az előzetes tervezés után minden alkotót személyesen felkerestünk, megnéztük a műtermét, a képeit. Többnyire törekedtünk arra, hogy olyan képet hozzunk el tőlük, amely megfelel a mi ízlésvilágunknak. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy kulturális küldetése mellett a galéria mégis csak egy vállalkozás, így nagyon kell figyelni arra, hogy a színvonalas és az eladható között megtartsuk az egyensúlyt.

– Milyen fejlesztések várhatók a galériában?

– Jövő héten már működik a honlapunk (www.ovarosgaleria.hu), ahol meg lehet tekinteni a galériában látható műveket, valamint a művészek egyéb alkotásait, illetve a galériában is lehet majd a művészek nálunk nem látható alkotásaiból válogatni. Az értékesítés mellett képkeretezést és a festménybecslést is fogunk vállalni. A Vemévszer-től béreljük az ingatlant, amelyhez tartozik egy pince is. Azt tervezzük, hogy a felújítása után – leghamarabb jövő októberben – a 80 m²-es pincehelyiségben megnyílik a galéria új kiállítóterme, ahol csoportos és tematikus kiállításokat tudunk rendezni.

– Hogyan reagált a helyi művészvilág a galéria megnyitására?

– A művészek nagyon pozitívan fogadták. Állítólag mindig is az volt a veszprémi művészek problémája, hogy a város nem biztosított nekik olyan színvonalas galériát, ahol be tudták volna mutatni alkotásaikat. A Veszprémi Művész Céh Vitrin galériája időszakos próbálkozásként igyekezett ezen a helyzeten enyhíteni. Kovács Endre céhmesterrel még a tervezgetés időszakában beszéltünk, ő is nagyon jónak találta az ötletünket. A nálunk kiállított festmények alkotói közül különben többen is a Művész Céh tagjai, és a későbbi kiállításaink során mindenképpen szorosabbra fűzzük a kapcsolatot a Veszprém megyei művészeket összefogó közösséggel.

Szaksz Balázs
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.