Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem hal meg a szív gazdagsága

2010. december 11. 5:00
150 éve született Laczkó Dezső, a múzeum legendás igazgatója. Emlékére kiállítás nyílt az általa alapított intézményben.

A Laczkó Dezső életműve előtt tisztelgő kiállítás megnyitását megelőzően a piarista öregdiákok képviselői és Porga Gyula polgármester megkoszorúzták a szerzetes-tanár felújított szobrát – amely a liget szélén, az általa alapított, és most már a nevét viselő Laczkó Dezső Múzeum mellett áll.

Borián Tibor piarista szerzetes, pap, a Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium nyugalmazott igazgatója köszöntötte a koszorúzásra egybegyűlt szép számú közönséget. Borián atya beszédében Laczkó Dezső munkásságának sokszínűségét emelte ki, hiszen a múzeum alapítója egyszerre volt szerzetes, tanár, muzeológus, kutató és közéleti személyiség. Bár hívták Peste, ő nem ment, 44 évig élt Veszprémben, választott otthonában, és a város megbecsült polgára lett.


Borián Tibor

A látványos kiállítótérben Dr. Limbacher Gábor múzeumigazgató köszöntötte a vendégeket. Hári Lenke, a Veszprém Megyei Önkormányzat tagja, Balatonfüred alpolgármestere méltató beszédében a múzeum kiváló szakmai tevékenységét emelte ki, Porga Gyula, Veszprém polgármestere pedig arról beszélt, hogy Veszprém csak a múlt értékeire alapozva építhet a maga számára értékekben gazdag, biztos jövőt.

      
  Hári Lenke                                                           Porga Gyula

A Melegh Béla vezette Budapesti Piarista Gimnázium Kis Kórusának előadása után Dr. Jelenits István piarista szerzetes, tanár, író először a piarista rend hivatásáról, történetéről tartott rövid előadást, majd Laczkó Dezső munkásságának jelentőségét, emberi nagyságát emelte ki. Laczkó Dezső valóban igazi piarista volt, a tudományos munka mellett hosszú éveken keresztül tanította a veszprémi és környékbeli gyermekeket, emellett múzeumot alapított, rendkívül komoly geológiai kutatómunkát végzett, a helyi közélet meghatározó személyévé vált Veszprémben, és az itt szerzett kapcsolatait nemes ügyek segítésénél kamatoztatta.

      
Dr. Limbacher Gábor                                         Dr. Jelenits István   

Lackó Dezsőre emlékezve a tanár úr így fogalmazott: „nem hal meg a gondolat, és nem hal meg a szív gazdagsága. Laczkó Dezsőről forrást neveztek le a Fejes-völgyben, ezt metaforikusan és szimbolikusan is lehet értelmezni: Laczkó Dezső egy forrás, akiből eleven impulzusok fakadnak.”

A sok vendég, érdeklődő miatt Rainer Pál, a kiállítás kurátora „csak” statikus kiállítás-bemutatót tudott tartani, mivel nem lehetett megközelíteni a tárlókat és tablókat, de így is élvezetesen és sajátos humorral fűszerezve ismertette a tárlat felépítésének logikáját és Laczkó Dezső munkásságának sokszínűségét.


Rainer Pál

Mint megtudtuk, Laczkó a geológiai érdeklődése mellett régészeti és néprajzi tevékenységet is folytatott, gyűjtötte a régmúlt és a jelenkor emlékeit is – például a Tanácsköztársaság relikviáit. Kutatóként bejárta a Kaukázust, mecénásként segítette Csikász Imre szobrászművészt és Gerstner Ödön festőművészt – és nem utolsó sorban múzeumot alapított.


Melegh Béla és a Budapesti Piarista Gimnázium Kis Kórusa

Valóban kiemelkedő személyiség volt Laczkó Dezső, akinek emlékét méltó módon őrzi és mutatja be a múzeumban látható rendkívül precízen felépített tárlat, amely októberig látható Veszprémben, és utána a társrendező zirci Bakonyi Természettudományi Múzeumba kerül.

Galéria
Nem hal meg a szív gazdagsága
Szaksz Balázs
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.