Óriás cipősdoboz várja az ajándékozókat a budapesti Nyugati téren, ahol a Baptista Szeretetszolgálat több ezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjt karácsonyig. A jótékonysági akció szervezői arra próbálják felhívni a figyelmet, hogy egy cipősdobozba is rengeteg szeretet fér el, és a nagylelkű adományozók akár ilyen csekély méretben is sokat segíthetnek azoknak, akik egyébként nem szoktak ajándékot kapni. A Nyugati pályaudvarnál lévő bevásárlóközpont előtt felállított óriás cipősdoboz átvevőhelyen több ezer ajándék is elfér.
Szükség is van a helyre, mert egy hét múlva pénteken 2500 ajándékot kell innen útnak indítani Erdélybe, Böjte Csaba árváihoz. Az akciót szervező Baptista Szeretetszolgálat, emellett idén a vörösiszap-katasztrófa és az árvíz károsultjainak is több ezer ajándékcsomagot küld.
A december 1-jén indult gyűjtés első 10 napján 1000 csomag érkezett, a gyűjtés december 20-ig tart, a szervezők az ország 100 pontján várják a cipősdobozba csomagolt felajánlásokat.
A Cipősdoboz akció sikerét idén Ákos december 16-án a Budapest Sportarénában tartandó jótékonysági koncertje is segíti, melyre néhány ezer forintos adományért cserébe még lehet meghívót igényelni a ciposdobozkoncert.hu oldalon.