– Hatvanezres családunknak, s a kisebb közösségeknek, mint ez a lakótelep is, fontos a karácsony. Ezért is bízom abban, hogy nem egyszeri alkalom, hogy összejövünk egy forró teára, egy kis beszélgetésre, megpihenni ilyenkor, a várakozás időszakában, hanem valóban hagyomány válik ebből a kezdeményezésből – mondta köszöntőjében Porga Gyula polgármester, a rendezvény védnöke.
A Hemo előtti térre vártak mindenkit a városrész választókörzeteinek önkormányzati képviselői - Némethné Károlyi Jolán, Stiegelmaier Józsefné, Dr. Strenner Zoltán és Takács László szombat délután.
A karácsonyi hangulatot nem is a feldíszített karácsonyfa hozta meg leginkább, hanem a havazás, ami pillanatok alatt fehérbe öltöztette a teret. – A Deák iskola diákjai – Bíró Kristóf, Punk József, Tóth Bence, és Vattai Sára – bájos, adventet idéző műsorral készültek.
A zenés-verses műsor után zsíroskenyérrel és szaloncukorral örvendeztették meg a vendégeket a képviselők. A jelenlévők ötletekkel is szolgáltak a kötetlen beszélgetés során, és gőzölgő teát kortyolgatva biztosították és bíztatták a szervezőket, hogy nagyon örülnek a kezdeményezésnek, és remélik, még sok hasonló fogja követni
