A hagyományokhoz híven Veszprém város időskorúi közül műsorral, karácsonyi ebéddel lepték meg azokat, akik az Egyesített Szociális Intézmény szervezetén belül kapnak szociális szolgáltatást egész esztendőben. A havazás miatt a vártnál kevesebben érkeztek, sok idős ember nem mert elinduln a csúszós utak miatt, de így is szép számmal gyűltek össze a HEMO színháztermében. – Idén január óta kistérségi fenntartásban működik az intézmény, így Veszprémen túl számos környező településre is ellátogatunk ezekben a napokban. Karácsonykor nem csak ajándékozunk, hanem a lelkünkkel is adunk – fogalmazott köszöntőjében Kisné Lovasi Mária, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója .
Kisné Lovasi Mária
A program részeként a nemrégiben alakult Ritmika, Showtánc és Énekstúdió mutatkozott be a színpadon. Műsoruk első felében nosztalgiázásra invitálták a nézőket, vidám, szórakoztató dalok csendültek fel az '50-'80-as évek slágereivel, majd adventi énekeket adtak elő a gondozottak számára.
Némedi Lajos a város és a kistérségi önkormányzatok nevében köszöntötte a jelenlévőket. Böjte Csaba testvér gondolatát hozta magával erre az alkalomra: „Itt állsz Uram a XXI. századi Jeruzsálem fali előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg, érdemtelen gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép karácsonnyal.” Ezekkel a szavakkal kívánt békés karácsonyt és boldog új évet az alpolgármester.
Némedi Lajos
A színpadi műsorokat követően ünnepi ebédre invitálták a meghívott vendégeket, majd a jó hangulatú délelőtt végén ajándékcsomaggal távoztak a szociális ellátásban részesülő vendégek.


