Végigbetegeskedi az X-Faktort Vastag Csaba. Először belsőfülgyulladást kapott, majd gyomormérgezéssel küzdött, ami miatt kórházba is került, most pedig újabb betegség döntötte le a lábáról. A tini lányok kedvence megfázástól szenved.
– Pihenésre lenne szükségem, mert már alig tudok megszólalni, nehezemre esik a beszéd is. Lázas vagyok, talán vírus okozza – árulta el Csaba, aki ennek ellenére nem relaxálhat, mert a többiekhez hasonlóan, rengeteg dalt kell megtanulnia.
A hatalmas terhelés nem csak a testre hat, a közismerten lelkizős tehetségnek a stresszel is meg kell küzdenie.
– Konditerembe szoktunk járni Norbival és Nikolasszal, azzal tudjuk levezetni a feszültséget, de most persze ezt is ki kell hagynom – magyarázta a veszprémi énekes.
Csabának jót is tesz, ha kiengedi a gőzt, mert önemésztő típus, nem a kameráknak játssza el, hogy elégedetlen magával: munkatársaink többször voltak szemtanúi, amint a kulisszák mögött magába roskadva ült egy zsűritag kritikus megjegyzésén rágódva, vagy dühösen járt fel-alá a folyosón ostorozva magát egy kevésbé sikerült produkciója után. Legerősebb támasza öccse, a versenyből már kiesett Tamás, aki mindent elkövet, hogy győzelemhez segítse bátyját.
– Együtt nézzük át a dalokat, átvesszük a koreográfiát, hogy minden a helyén legyen a legfontosabb pillanatban – mesélte Vastag Tomi.
– A család többi tagja is igyekszik segíteni, támogatjuk, amiben csak lehet, erőt adunk neki a végső megmérettetéshez. Elkél a bátorítás, mert Csabi véresen komolyan veszi a versenyt, maximalista, és sokszor elégedetlen magával – tette hozzá az öccs.
