Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tizenéves rablóbanda rendőrkézen

2010. december 17. 2:00 // Forrás: Veszprém MRFK
December 13-án este jelentette be egy ajkai férfi, hogy feleségét megtámadták az utcán.

Csoportos rablás elkövetésének gyanújával indított büntetőeljárást négy tizenéves fiatallal szemben az Ajkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint az ajka környéki kistelepülésekről származó fiatalok idén decemberben három alkalommal raboltak ki idős nőket az utcán.
Két 17 éves fiú és felnőtt korú társuk előzetes letartóztatásáról ma döntött a bíróság. A büntetőeljárás jelenlegi szakaszában a negyedik gyanúsított, egy 15 éves ajkai fiú szabadlábon védekezhet.

December 13-án este jelentette be egy ajkai férfi, hogy feleségét megtámadták az utcán. A 73 éves nő hazafelé tartott, amikor egy háta mögött haladó ismeretlen megpróbálta a táskáját kirántani a kezéből. Az asszony magához szorította a táskát, de az elkövető olyan erősen rántotta meg, hogy az idős nő a földre esett és csúnyán megütötte magát. Nyolc napon túl gyógyuló sérülést, csonttörést szenvedett. Az elszaladó fiatalok 10 ezer forintot zsákmányoltak.

A forrónyomos nyomozás során széleskörű adatgyűjtést végeztek az ajkai rendőrök és még aznap éjszaka előállítottak egy 18 éves fiatalembert. H. J. J. 2006-ban és 2008-ban is követett el rablást. Néhány hónapja töltötte le a korábbi bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztést.
További adatgyűjtés eredményeképpen ismertté váltak azok a gyanúsítottak, akik a rablásban még részt vehettek. A 17 éves B. Gy.-t és a szintén 17 éves H. J.-t a rablás másnapján előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra.

A gyanúsítottak további két idős asszony kirablását is beismerték. December 11-én este egy 53 éves nő válláról rántották le a táskát, amelyben mintegy 140 ezer forint volt. A gyanú szerint az ő számlájukra írható a december 7-én elkövetett rablás is. Ekkor egy 64 éves ajkai nő táskáját rántották le a válláról, azonban a sértett ellenkezett. A dulakodás során elesett és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A táskájában személyes iratai mellett mindössze 500 forint volt.

A nyomozás során gyanúsítottként hallgatták ki a 15 éves H. J.-t, aki elismerte, hogy két rablásban részt vett. Három társa előzetes letartóztatását rendelte el ma a bíróság, a 15 éves fiú pedig szabadlábon védekezhet a büntetőeljárás alatt.

vehir.hu
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.