Az október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa következményeinek elhárítása és felszámolása során a Magyar Honvédség állományába tartozó katonák által nyújtott kiemelkedő helytállás elismeréseként létrehozták a Katasztrófa-elhárításért Szolgálati Jelet. Az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred állománya jelentős létszámban vett részt a mentesítési folyamatokban. December 16-án, csütörtök délután a HEMO-ban megtartott állománygyűlés során 202 fő vette át az emlékérmet. Az ezredtől összesen 283-an vettek részt a katasztrófa mentesítési munkálataiban, egy részük egy központi ünnepségen kapta meg az elismerést.
A Honvéd Vezérkar Főnöke köszöntő levelében úgy fogalmazott, egy ország mozdult meg a katasztrófa megállítására és következményei felszámolására. Ebben a hatalmas erőfeszítésben a Magyar Honvédség katonái a baleset bekövetkezését követő első óráktól meghatározó szerepet töltöttek be, önfeláldozó munkával életeket és vagyontárgyakat mentettek meg. Munkájuk és jelenlétük, a katonai egyenruha biztonságot, segítséget, támaszt jelentett a nehéz órákban a térség lakossága számára. A vörösiszap-katasztrófa elleni védekezésben a Magyar Honvédség ismételten bizonyította elkötelezettségét és felkészültségét alkotmányos feladatai maradéktalan teljesítésére – olvasták fel dr. Benkő Tibor vezérezredes szavait.
A 2010. évi vörösiszap-katasztrófa okozta környezeti károk elhárítása során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a „Katasztrófa-elhárításért szolgálati Jelet” adományozott, az elismeréseket Juhász István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója adta át a jelenlévőknek.

