Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C

Csaba megérdemli

2010. december 19. 18:44
"Sokat számít, hogy mit nyújt képileg és látványilag az ember. Ezért javaslom, hogy mindenképp a Csabira adják szavazataikat!"

Szakál Attila koreográfus szinte napi szintű kapcsolatban áll Vastag Csabával. Őt kérdeztük, van-e esélye Csabának, hogy vasárnap ő legyen a tehetségkutató nyertese.

– Csaba még alsó tagozatos lehetett, amikor eljött hozzám táncolni az Anakonda Rock and Roll Clubba, azóta számtalan közös munkánk volt. A Veszprémi Petőfi Színházba már 15 évesen bekerült, elindult színházi pályája. Én nagyrészt a táncos oldalát kísértem, de mindig is énekelt, sok iskolai rendezvényen fellépett. Kialakult már akkoriban egy olyan tábora az évek során, amely mindenféle tévés ismeretség nélkül kedveli – mesélte Szakál Attila.

Amikor még Bujtor István volt a veszprémi színház igazgatója, akkor kezdtük el a SingSingSing előadást próbálni (szerk: aminek Attila az előadás rendezője), Vastag Csaba ekkor a nagyszínházi élet szempontjából ismeretlen alak volt, de pillanatok alatt nézői népszerűségnek örvendett. A legtöbben nem kötötték össze a Popdaráló című műsorral és a Barátok közt néhány epizódjával. – Csak azt látták, hogy van egy fiatal srác, aki eszméletlen nagy mellénnyel és dinamikával kijön, és lehengerli a nézőket is, és nem csak a fiatalokat, mondta Attila.

– Kapcsolatunk szinte napi szintű. Most, hogy elég sűrűn van foglalkoztatva, nehezebben érjük el egymást. Vagy akkor hív engem, amikor én nem érek rá, vagy fordítva. Meg szoktuk beszélni a dolgokat, ami részben az ő kérése is, részben én úgy sem bírtam volna ki, hogy ne mondjam el a véleményemet. Amióta Csabi színpadon előfordul, mindig mondom a tanácsaimat.

– Vastag Csabáról tudok pozitív előítéletek nélkül nyilatkozni. Úgy kell megnéznem a dolgot, hogy ha feltenném színpadra bármelyik versenyzőt, hogy bírom a másfél órás koncertjét. Veca nagyon szépen énekel, de a színpad közepén áll és semmi nem történik. Nikolásnak nagyon jó hangja van, de számomra egysíkú. Az állandó vibrato használatot meg is jegyezték a zsűri tagjai. Nagyon szépen megcsinál mindent, de ugyan azokat a hangszíneket, flazír megoldásokat használja. Király L. Norbi egy olyan alkat, aki 100 év alatt egyszer születik. Szinte a semmiből tud nagy dolgokat csinálni. Le tudja hengerelni a nézőket, fenn tudja tartani a figyelmet, de olyan hatalmas, megismételhetetlen, egyedi csak rá jellemző dolgot nem csinál. Csabi tele van persze hibákkal, de leginkább azok a hibái, amit okoztak nála. Azzal kezdődött, hogy visszafogták. Amikor bejutott, akkor volt igazi Vastag Csabi, úgy csinálta meg azt a számot, ahogy egyébként a büfében is viselkedik.

– Az X faktor nem csak arról szól, hogy milyen szépen énekel valaki, mert ahhoz nem kell showt csinálni, ahhoz elég egy rádiójáték. Sokat számít, hogy mit nyújt képileg és látványilag az ember. Ezért javaslom, hogy mindenképp a Csabira adják szavazatikat!

Janni Anikó

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.