Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csabában van meg az x-faktor

2010. december 20. 6:00
Nyúlhúsból készült húsleves és túrós csusza pörkölttel, ezzel várják haza a 2010-es év X-Faktor győztes Vastag Csabát.

Vasárnap este ismét összegyűltek a veszprémiek, hogy közösen szurkoljanak Vastag Csaba győzelméért, késő este pedig már együtt ünnepelték a sikert. Több százan érkeztek az egyetemi aulába, hogy részesei legyenek annak az örömnek, amit az X-Faktor tehetségkutató műsor utolsónak kiejtett neve okozott.


MC DC

Hatalmas dolog a döntőben énekelni – véli MC DC, aki a maga műfajában nem is várta, hogy eljut odáig, amikor nekivágott a Csillag születik című tehetségkutató műsornak. Az est sztárvendégének receptje a győzelemhez: el kell hinni, hogy sikerült eljutni eddig, minden megmaradt energiát bele kell adni. – Az X-Faktor alatt három versenyzőnek szorítottam, abból már csak Csaba maradt. Nikolas nagyon jó énekes, de úgy érzem, egysíkú a produkciója, egy hangja van, azt használja – mondja őszinte kritikáját a rapper.


Port Márta

Az élő műsort követők találkozhattak Vastag Csaba édesanyjának osztályával, akiknek határozott véleményük volt arról, miért a veszprémi döntősnek kell megnyernie a versenyt. – Matek tagozatos iskola lévén logikát is tanulunk. Arra jutottunk a döntő előtt, hogy Nikolas szépen énekel, Norbi showman, Csaba pedig e kettő együtt, így igazából benne van meg az x-faktor – árulta el érdeklődésünkre Port Márta, a Kossuth Lajos Általános Iskola 4/a osztályfőnöke. – Az egész osztály a műsor lázában ég már hetek óta, Márta nénitől mindig megkövetelik, meséljen fiáról, ami már lassan a tanulás rovására megy – mondja nevetve az osztályfőnök. Elárulta, Csaba gyakori vendég az iskolában, számos rendezvényükön fellépett már.

Az RTL Klub legrégebbi veszprémi felfedezettje, Hujder Zoltán 12 éve dolgozik a kereskedelmi csatornánál. – A Séd Tv-nek és a Rádió Jam-nek köszönhetem, hogy egy országos televízióhoz kerültem – mondja a riporter, aki ezen az estén is a Fókusznak forgatott. – A televízión keresztül nem igazán jön át, mit éreznek a stúdióban ülők, de az aulába érkezők kis ízelítőt kaphattak belőle – árulja el. – Egy életre szóló lehetőséget kap, aki szerepel az X-Faktorban – véli a televíziós –, hiszen minden este legalább hárommillió ember kíséri figyelemmel produkcióját. (A Pannon Egyetem aulájában forgatott riport december 20-án, hétfőn este látható majd.)


Vastag Sándor

A végső döntés kihirdetésekor állva várták a rajongók, hogy elhangozzon, ki az X-Faktor 2010-ben. Vastag Csaba nevét hallva egy emberként üvöltött fel mindenki, de közülük az édesapa volt a legboldogabb, akinek első szava a köszöneté volt, amiért ilyen sokan kiálltak fia mellett és szavaztak. – A kedvenc ételükkel várjuk haza a gyerekeket, ami a túrós csusza pörkölttel, de előtte nyúlhúsból készült húslevest rakunk eléjük – árulja el a családi titkot Vastag Sándor. A fiatalok nem élvezhetik sokáig az otthon melegét, számos fellépés, feladat vár rájuk. – Az egész család életét megváltoztatta ez a megmérettetés, de itthon mindig biztos támaszra találnak, bárhova viszi is őket a sors – mondja az édesapa.

Havi egymillió forint egy éven át, egy értékes karóra, egy személygépkocsi és egy hét Thaiföldön, ez mind az X-Faktor győztesének jutalma, de ennél sokkal többet tudhat magáénak. Simon Cowell, a műsor atyja már tervezi a nemzetközi szuperdöntőt, ahol a különböző X-Faktor győztesei csaphatnak egymásnak, így elképzelhető, hogy Vastag Csaba Las Vegasban alapozhatja meg nemzetközi karrierjét.

Galéria
Csabában van meg az x-faktor
cseh-zoltan
cseh-zoltan
cseh-zoltan
Cseh Zoltán
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.