December 8-án kormányhatározatban döntöttek az Idősügyi Tanács létrehozásáról. Veszprémben már több éve működik az Idősügyi Tanács, azonban működési feltételei jogilag nem tisztázottak. A tanács újjáalakulásáról számolt be december 20-án rendezett sajtótájékoztatóján Némedi Lajos alpolgármester, az Idősügyi Tanács társelnöke a városházán.
- Veszprémben is hasonlóképpen szeretnénk újjáalakítani az Idősügyi Tanácsot, mint ahogyan a kormányhatározatban szerepel, de ez nem az alapja, csupán mintája lehet ennek. Ez a tanács lenne az önkormányzat partnere, akivel a veszprémi időseket érintő dolgokban lehetne döntéseket hozni – mondta el Némedi Lajos.
Jelenleg 36 nyugdíjas klub működik a városban, ezeket fogja össze a jelenlegi Idősügyi Tanács. A délutáni ülésen beszéltek a 2011-es költségvetésről, egy új kitüntetés alapításáról, valamint arról is, hogy ezentúl szervezettebben jelenjenek meg a médiában.
– Célunk, hogy eljussunk mindazokhoz, akik szeretnének velünk dolgozni. Vannak elvárásail a város idős embereinek, de az a tapasztalat, hogy eddig is jól tudtunk együttműködni az önkormányzattal, reméljük, ezt ki tudjuk bővíteni – számolt be róla Fehér Tibor, az Idősügyi Tanács másik társelnöke.
A jövőben szeretnének létrehozni egy „Városi Nyugdíjas” kitüntetést, amit annak adományoznának, aki több éve önzetlenül dolgozik az idős emberekért. A megbeszéléseken többek között ennek feltételeit tisztázzák, ki adományozza, valamint ki javasolhat az elismerésre embereket.
Ezzel szoros összefüggésben áll, hogy Veszprémben is szeretnének egy idősügyi referenst foglalkoztatni, aki segíti a munkájukat. Némedi Lajos hangsúlyozta, eddig is nagyon jó kapcsolatban voltak a nyugdíjasokkal, de nem pályázhattak az „Idősbarát Önkormányzat” címre, mert ehhez idősügyi koncepciót kell létrehozni. Ezt a közgyűlés elé terjesztik, és amennyiben elfogadják, a pályázatnak köszönhetően meg tudják hirdetni ezt a pozíciót.

