Az Országgyűlés november 16-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely alapján január 1-jén létrejöhet a fővárosi és a 19 megyei kormányhivatal. A törvény szerint a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok jogutódaként jönnek létre 2011. január 1-jétől a kormányhivatalok, ahová integrálódik a területi államigazgatási szervek egy része.
Orbán Viktor szerint precíz, pontos és barátságos államot kell létrehozniuk a kormányhivatalok vezetőinek. A miniszterelnök a kormánymegbízottak csütörtöki kinevezési ünnepségén, a Parlamentben azt mondta a kinevezetteknek, egy évük van arra, hogy rendet tegyenek, hogy minden ballaszttól megszabadítsák a magyar államiságot a közigazgatás középszintjén.
Felhívta a kormányhivatal-vezetők figyelmét arra is, hogy miután átveszik a hivatalokat, ne lepődjenek meg akkor sem, ha minden képzeletüket felülmúló zűrzavart, rendezetlenséget és tisztázatlan jogviszonyokat találnak.
A politika átalakítása után átszervezték a minisztériumok rendszerét, most pedig elérkezett az államélet újjászervezésének következő lépése, a középszintű közigazgatás átalakítása. Ezzel végezve pedig a legalsó szintű államigazgatási rendszer megteremtése is napirendre kerül majd - fejtette ki a kormányfő.
"Jó sorrendben láttunk hozzá a munkához, a jó gazda is először a saját háza táján tesz rendet: amíg a magyar állam nem lesz tiszteletre méltó, amíg nem működik tisztességesen, addig sem a gazdasági élettől, sem az oktatástól, sem az egészségügytől nem várhatjuk el, hogy tisztességesen, pontosan és precízen működjön" - mondta Orbán Viktor.
A hivatalokat kormánymegbízottak vezetik majd, akik olyan büntetlen előéletű személyek lehetnek, akik az országgyűlési képviselők választásán választójoggal rendelkeznek. Nem lehet kormánymegbízott azonban helyi önkormányzati képviselő, fővárosi, megyei közgyűlés tagja, polgármester, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés alelnöke, főpolgármester-helyettes, kisebbségi önkormányzat elnöke és kisebbségi önkormányzati képviselő.
– A középszintű államigazgatás területén egy integrált irányítási rendszer jön létre, az erről szóló jogszabályt ősszel hozta meg a Ház, ez az úgynevezett egyablakos ügyintézés, ennek irányítása lesz a megyei kormányhivatalok feladata – tudtuk meg a csütörtöki napon kinevezett vezetőtől. Kovács Zoltán érdeklődésünkre elmondta, január 1-jével indul a hivatalos munka a jogszabályban megfogalmazottak szerint, az integrált rendszerben közel 900 fős hivatal jön létre. – Hosszabb távon egy kiszámítható, jó állami igazgatás alakul ki – véli Kovács Zoltán. A kinevezése nem összeférhetetlen az országgyűlési képviselőségével, Pápa város vezetéséről azonban le kell mondania. – 30 nap áll rendelkezésre, hogy az összeférhetetlenséget megszüntessem, vagyis lemondok a polgármesteri címemről – nyilatkozta a Vehírnek Kovács Zoltán. Hozzátette: a Fidesz demokratikus választási rendszere határozza meg utódomat, az én javaslatom dr. Áldozó Tamás, aki 12 éve alpolgármesterként jól ismeri a város ügyeit.
A fővárosi és 19 megyei kormányhivatal vezetője: Budapesten Pesti Imre, Bács-Kiskunban Kerényi János, Baranyában Hargitai János, Békésben Erdős Norbert, Borsod-Abaúj-Zemplénben Demeter Ervin, Csongrádban B. Nagy László, Fejérben Dorkota Lajos, Győr-Moson-Sopronban Széles Sándor, Hajdú-Biharban Rácz Róbert, Hevesben Horváth László, Jász-Nagykun-Szolnokban Lengyel Györgyi, Komárom-Esztergomban Czunyiné Bertalan Judit, Nógrádban Szabó Sándor, Pest megyében Tarnai Richárd, Somogyban Juhász Tibor, Szabolcs-Szatmár-Beregben Vinnai Győző, Tolnában Tóth Ferenc, Vasban Harangozó Bertalan, Veszprémben Kovács Zoltán, Zalában pedig Rigó Csaba Balázs lett a kormányhivatal vezetője.
A kinevezettek többsége fideszes, illetve KDNP-s parlamenti képviselő. Nem tagja az Országgyűlésnek Széles Sándor, aki az idei évtől a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke; Lengyel Györgyi, aki a Polgári Magyarországért Alapítvány volt igazgatója; Szabó Sándor, aki korábban a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője volt; Juhász Tibor, Kaposvár alpolgármestere; Harangozó Bertalan, aki több ciklusban is tagja volt a szombathelyi közgyűlésnek; valamint Rigó Csaba Balázs, aki 2002 óta Zalaegerszeg közgyűlésében önkormányzati képviselő.
