– Sokan használják ezt a buszmegállót, innen járnak dolgozni, vásárolni, rossz idő esetén sokan a szemközti váróból rohantak át az úton, ha jött a busz – mondta Némedi Lajos alpolgármester a buszváró hivatalos átadásán csütörtökön. Hozzátette: Stigelmaier Józsefné az októberi választásokat követően jelezte, szükség van egy fedett váróra a választókörzetének határán lévő buszmegállóba.
Az építmény kialakítása 350 ezer forintba került, de ez csak ideiglenes megoldás. Egy vállalkozó szerződésben tett ígéretet arra, évente 10 új, modern buszvárót telepít a városban. – Idén kevesebbet létesítettek, jövőre nagyobb figyelmet fordítanak erre. Ide is az ő buszvárójuk kerül, amint megérkeznek a szükséges engedélyek. A későbbiekben az egyéni képviselők döntenek arról, hogy hol lenne a legnagyobb szükség fedett megállóra.
Stigelmaier Józsefné elmondta, még csak az alapokat készítették, amikor többen köszönetüket fejezték ki az új buszváró megépülése miatt. Veszprémben összesen 230 megálló található, ebből 150 fedett.
