A veszprémiek biztosan ismerik Futó Ákost, aki több éve a Kabóca Bábszínház meghatározó egyénisége. Karácsony után vele beszélgettünk a bábok világáról, zenéről, családról.
– Hogyan lettél bábszínész?
– Most azt kéne mondanom, hogy mindig is ez volt az álmom: gyerekkoromban nagyon sokat báboztam. Ez mondjuk igaz, de minden gyerek bábozik, úgyhogy ez nem egy nagy különlegesség. Úgy történt, hogy elmentem Budapestre színésznek tanulni a Shakespeare Színiakadémiára, amit aztán el is végeztem. Játszottam Pécsi Ildikó társulatában több darabban, ezek idényjellegű munkák voltak, és szükségem volt egy állandó állásra. Megláttam az újságban a hirdetést, hogy a Kabóca Bábszínház bábszínészt keres.
Fogalmam nem volt róla, hogy mi az a bábszínész, sztereotípiáim voltak, mint mindenkinek. Így hát eljöttem, felvettek, és utána bele is csöppentem a mélyvízbe, mert vajangos (jávai tradicionális báb - szerk.) bábokkal rendeztek egy előadást, ahova be kellett ugranom. Ez az előadás volt a Csipkerózsika, ahol én lettem az öreg király.
Így kezdődött bábos pályafutásom. Rájöttem, hogy bábozni nem könnyű, de nagyon jó, és mindent meg lehet valósítani, sőt többet is, mint az általunk élő színháznak nevezett prózai színházban. Ekkor döntöttem úgy, hogy bábszínész maradok.
– Milyen lehetőségek rejlenek egy bábszínházban?
– Annyival több a bábszínház az élő színháznál, hogy bár ugyanúgy mi is játszunk a testünkkel, részt vesz benne a színész, de ugyanazokat az érzelmeket egy tárgyon keresztül kell bemutatni. És hát ha jó egy előadás, akkor a bábnak a léte indokolt is benne, és amennyiben indokolt, akkor a bábbal bármit meg lehet csinálni: eltűnhet, széteshet, újra össze lehet rakni, akár más formában átváltozhat, pillanatok alatt megváltozhat. Míg egy élő színházban ez technikailag sokkal nehezebb.
– Hány éves koráig lehet valaki bábszínész?
– Vannak fizikai korlátok, de mint például Kemény Henrik példája mutatja, az ember akár kilencvenéves koráig is csinálhatja. A bábszínészet kemény fizikai munkának számít, így aktív 25 éves színpadi munka után a bábszínész már elmehet nyugdíjba. Lehet, hogy ez egy kívülállónak kissé furcsa, mármint hogy ez miért számít fizikai munkának, de életem első próbáján én is kaptam egy ínhüvelygyulladást. Addig szeretnék lenni bábszínész, ameddig szeretem a munkámat.
– Milyen típusú bábok léteznek?
– Vannak a tradicionális bábok, ide tartozik az általam már említett vajang báb. Az eredeti vajang báb Jáva szigetéről származik, marhabőrből készült, kezeit, lábait pálcák mozgatják. Ezeket a bábokat tradicionális játékokhoz használták, főként árnyjátékhoz. Ezek a típusú játékok mindig az isten és ember közötti dialógusokat mutatták be. A vajang bábon kívül létezik még a marionett, ami zsinóros báb, fölülről mozgatják, és technikailag ez kívánja a legnagyobb tudást. Aztán van a kesztyűs báb, például a híres Vitéz László, létezik még a botos báb, az ujjbáb, a síkbáb, az árnyjáték és rengeteg másféle báb is, hiszen bármi lehet báb, amit annak használunk. Én a legjobban azt szeretem, ami a leginkább kifejezi az aktuális szerepet, ezek válnak a kedvenceimmé, sőt kollégáimmá, mint mondjuk a Pöttöm Panna báb.
– Van-e élet a bábszínházon kívül?
– Két kisgyerekemmel és feleségemmel élek Veszprémben. Szeretek zenélni. Énekelek és gitározom a zenekaromban, ami hol van, hol nincs, de sok időmet leköti család és a munkám, így erre most nincs sok energiám. A zenét, amit játszunk, úgy tudom a legjobban meghatározni, hogy kultúrbulizene, ami azt jelenti, hogy feldolgozunk mindenféle nekünk kedves slágert. A zenekarnak is vannak általunk komponált dalai, amit mi progresszív rockzenének nevezünk. És még van egy szenvedélyem, a biciklizés, ami azért jó, mert a mozgás amúgy is kell, másrészt pedig szabadságot ad, és kiváló feszültség-levezető. A másik kedves időtöltésem énekórára járni.