Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jogsegélyszolgálat indult diákoknak

2010. december 30. 4:00 // Forrás: [origo.hu]
Tömegével érkeznek panaszok az ügyfeleiket becsapó nyelviskolákról. Az áttekinthetetlen szerződések okozzák a problémákat.

Jogsegélyszolgálatot indított az Európai Unió támogatásával a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete, hogy támogatást adjon a kiszolgáltatott diákoknak - írja a Népszabadság. Sipos Júlia, az egyesület főtitkára a lapnak elmondta, hogy azoknak a jelentkezését várják, akiket becsaptak a nyelviskolák. "Számtalan szerződést átnéztünk és egyértelmű, hogy a szóban forgó nyelviskolák szerződései nem tartalmazzák a felnőttképzési törvény által előírt elemeket" - mondta Sipos a Népszabadságnak.

Sipos szerint a több száz nyelviskola közül csak néhánnyal van gond, mégis tömegével érkeznek hozzájuk a panaszok. Szerinte a csaló nyelviskoláknak több közös vonása is van, például hiányosan, vagy pedig félretájékoztatják az érdeklődőket. Hozzátette azt is, hogy áttekinthetetlen szerződéseket iratnak alá az érintettekkel, majd azonnali előleget kérnek, amely után a rászedett már nem léphet vissza, hanem fizetnie kell a havi díjakat. Sipos szerint ha valaki mégis kiszállna akkor több százezer forintot követelhetnek tőle.

vehir.hu
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.