Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A varázslatos jövő

2011. január 2. 5:00
Az új esztendő kezdetekor a jövőt kémleltük. Szerettük volna megtudakolni, mit hoz nekünk, az újságnak, Veszprémnek a 2011-es év.

Az ókorban teljesen megszokott volt, hogy nagyobb döntések, valamint az új év előtt az égieket kérdezték az emberek. Fohászkodtak, imádkoztak, jósoltak, szertartásokat tartottak, csak hogy valami biztosat tudjanak a bizonytalanban, csak hogy valami biztatót halljanak, csak hogy célt találjanak maguknak.

Szilveszter embert próbáló éjszakája után minden bátorságunkat összeszedve a város egyik hivatásos jövőkémlelőjét kerestük fel, aki a legnagyobb megdöbbenésünkre nem nő, hanem férfi volt. Veszprém Varázs Vilmos nem üveggömböt kémlelt, nem burkolózott füstfelhőbe, csak leültetett minket egy asztal mellé, aztán belénk parancsolt egy deci pálinkát, mint jófajta hungaricumot, majd lassan beszélni kezdett. A jófajta nivegyvölgyi juhfark, a sós mandula íze és a fanyar cigarettafüst percről-percre tisztábban mutatta a jövőt.

Varázs Veszprém

– Veszprém csodálatos hely, az égiek egyik kedvence, a világ egyik csodája. Itt a Balaton, a Bakony találkozásánál a Séd partján Róma mintájára dombokra épült fel a város, aminek a titka a szellemiségében, varázslatos energiáiban lakozik. Nem hiába telepedtek le itt a rómaiak, a hunok, a gótok, a longobárdok, az avarok és végül mi, magyarok. Nem hiába tartotta meg magának és családjának ezt a területet Árpád. Kultikus hely volt ez az Árpádoknak, táltosoknak és a keresztényeknek egyaránt. Mert van itt valami olyan, amit szavakkal nehéz megmagyarázni. Nem is kell! Nézzetek körül, itt még a kommunizmus is épített, létrejött az egyetem, az állatkert, és számtalan kiváló tudós, művész választotta Veszprémet, a Bakonyt, a Balatont otthonául.

Veszprém sikerre van ítélve, mert gyönyörű helyen fekszik, mert alkotó emberek lakják. Ezt nevezhetjük Veszprém Varázsnak, Varázs Veszprémnek.

Azt sose feledjétek, jöhetnek kormányok, vezetők, egy biztos: a kultúra, a tudomány, vagyis a szellem örök. És most olyan vezetése van a városnak, amely ezt megérezte. Azt nem tudom, hogy teljesen tisztában vannak-e ezzel, de megérezték, és ez is nagyon fontos.

Jól kommunikálni

– Azonban ez mit sem ér jó és hatékony kommunikáció nélkül. Ez nem egyoldalú kinyilatkoztatást jelent, mert az csak az égieknek engedtetik meg. Kétoldalú irányról van szó: hatás, visszahatás.

A városnak meg kell fogalmazni értékeit, céljait – ezt nevezik imázsnak a marketingesek –, amit aztán hatékonyan el kell juttatni a nagyvilágba, és szűkebb világunkba, vagyis ide, helybe is.

Ebben lesz nagy szerepe az újságotoknak is, a www.vehir.hu-nak. Az internet a jövő, az internet az égieknek tetsző médium. El lehet vele jutni még az Északi-sarkra is, csak térerő legyen. Csak arra figyeljetek, hogy az erő, a tartalom, az érték nem a felszínben, a hírekben lakozik, hanem a mögöttes tartalomban, abban, ami mozgatja a híreket. Nektek ezt kell felfedezni, megnevezni!

Civil kurázsi

– A legfontosabb a nyitottság, az együttműködés. Főleg egy ilyen kisvárosban. A politikusoknak ezt kell szem előtt tartani. Nagyon fontosak a politikai egyeztetések, tanácskozások. De ha ebben a régiek tapasztalatait hasznosítják, akkor előbbre jutnak. Vagyis a párbeszédhez nem szükséges a szó. Sokszor elég ülni egy asztalnál, és csak hallgatni, inni, sokat. Ez lehet egy kiindulópont. Csak ezt követően érdemes szólni. A civileknek kell megszólalni, ötleteket adni, példát mutatni.

A jövő sikeres lesz, ha ezt betartjátok. Figyeljetek ezekre a hangokra, és akkor sikeres lesz az újságotok.

Pethő Imre
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.