– Ön szerint ebben az évben melyik volt a legjobb előadás?
– Több szempontot is figyelembe véve szerintem a legjobb előadás az Anna Karenina előbemutatója volt júniusban. A darab olyan vállalkozása volt a színháznak és a társulatnak, amely komoly feladatok elé állította a produkció összes résztvevőjét: a színészeket, a zenészeket, a műszaki hátteret. A kihívás feszültsége és az ehhez szükséges kiemelkedő koncentráció az előbemutatón volt a legerősebb. A premieren nem sikerült a júniusi szintre felpörgetni a társulatot, de később születtek olyan előadások, amelyek elérték a kora nyári színvonalat. Ez is jelzi, mennyire fontos a nagy odaadás és koncentráltság a színpadi játékban és a háttérmunkában. A darab szerintem nagy szakmai előrelépésnek tekinthető a régi időszakhoz képest.
Oberfrank Pál
– Mi a véleménye a novemberben bemutatott Szentivánéji álomról és a fogadtatásáról?
– Egyrészt nagyon jó találkozásnak gondolom a Szergejjel való munkát. A darab újabb ugrásnak és kihívásnak értékelhető, elsősorban a színészi játék szempontjából. A fogadtatást tekintve nehéz kérdés előtt állok, ugyanis ízlésekkel nem lehet vitatkozni. Voltak, akik megállítottak az utcán, és azt mondták, hogy zseniális volt, nagyon szeretik; ugyanakkor olyan tanárral is találkoztam, aki kikérte magának, hogy ezt mutogassa a gyerekeknek. Mindig nagy tapsot kaptunk az előadások végén, és sokszor kimentünk meghajolni. Átlag harminc ember ment el a bemutatókról a szünetben, de aki ott maradt, nagyon értékelte a produkciót.
– Helye van egy vidéki színházban egy ilyen kísérletnek?
– Szerintem igen, hiszen mi is tanulunk belőle: látjuk, mire képes a társulat, és mi az, amire vevő a közönség, azaz a nézőink „hol tartanak”. Lehet, hogy egy kicsit erős kísérletnek sikerült, de érdemes volt megtenni.
– Első éve telt el Veszprémben. Hogyan érzi magát a színházban, milyennek érzi magát a színházat belülről?
– Jól érzem magam. Megfontolt emberként tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg minden van, amit most tanulok, amit még át kell élnem. Amikor idejöttem, több mint száz dolgozó számos problémájával szembesültem, magyarul nem láttam a fától az erdőt. Most kezdenek kitisztulni dolgok, kezdek érteni ügyeket; érdekes, de bonyolult egy ilyen intézmény belső rendszere.
– Egy színházigazgató a város kulturális és közéleti szférájának fontos személyisége. Az elmúlt évben milyen külső kapcsolatokat sikerült kialakítania?
– Jó viszonyt ápolunk a múzeummal, a könyvtárral, a művelődési házzal, az egyetemmel – igyekszünk a kultúra területén példát mutatni abban, miként lehet igényes együttműködést és akár közös attrakciókat létrehozni. A városi és megyei önkormányzati szinten olyan kapcsolatok kialakítására törekszem, amelyek előre viszik nem csak a színház, de az egész veszprémi közösség ügyét. A helyi és környékbeli gazdasági szféra szereplőinek egy részét már sikerült megkeresnem, kölcsönösségen alapuló viszony kialakítására törekszem.
– Melyik előadást várja a legjobban az évad második felében?
– A Koldusopera előbemutatójára és a Játékszínben az Utazás az éjszakába és a Jeanne D’Arc előadásokra nagyon kíváncsi vagyok. A Figaro házassága esetében Valló Pétert ismerve bízhatunk abban, hogy nagyon komoly produkció jön létre, ott van egyfajta elképzelésem, de az előbb említett két játékszíni mű nagy kihívás lesz a színészeknek és a két rendezőnek: Dömölky Jánosnak és Kéri Kittynek. Kíváncsi vagyok, hogyan valósul meg a Pomádé király új ruhája című Ránky György opera, amely az első operabemutató lesz a színház történetében. A jövő évi tervek nagyban múlnak e produkciók megvalósulásán, fogadtatásán és sikerén.
– Apropó, mennyire vált be a Játékszín újraindítása?
– Nagyon jól működött a Játékszínben a Candide és a Toldi, a marosvásárhelyi Caligula helytartója, sikere van a Mulatságnak, de a Játékszín szerepén még gondolkodnom kell. Elképzelhető, hogy a fiatal nézőket először ott kell megfogni, és amikor már azt a közeget megszerették, megismerték, kíváncsibbak lesznek a nagyszínházra is.
– Milyen művészi és vezetői feladatok állnak ön előtt 2011-ben?
– Nehéz feladat a Csókos asszony bemutatója az év elején, január 14-én, amelyet én rendezek. Nincsenek különösebben rendezői ambícióim, valószínűleg a darabbal be is fejezem ezt a vonalat. Nem szeretnék visszaélni a helyzetemmel. Színész vagyok, nem rendező. Úgy vagyok a rendezéssel, mint a diós tésztával: nem kívánom soha, de ha ott van előttem, akkor elkezdem enni és élvezni az ízét. Izgalmas a helyzet, sokat kell gondolkodnom, tőlem várják a megoldást a színészek, ki kell találni a szituációkat. Mindeközben a rendezés során testközelből látom, mire képesek a színészkollégáim.
Művészi szempontból azon járatom az agyamat, hogy miként tudom a következő évadot fölépíteni, illetőleg a társulat foglalkoztatásában és esetleges frissítésében kell gondolkodnom. Persze nem titok, hogy a terveimet és lehetőségeimet a jövő évi költségvetés fogja meghatározni. A megyei támogatási összeg csak februárra derül ki, ám eközben a színház sorsa is alakul a háttérben: kitől kapunk támogatást, kapunk-e a várostól, mennyit kapunk, mekkora lesz az arány, esetleg más is beszáll? Ezt mind nem tudom jelen pillanatban.
– Hogyan realizálódnak önben a színház 2011-es céljai?
– Nagyon jól teljesített 2010-ben a Petőfi Színház, becsületesen megmaradtunk a költségvetési kereten belül, jelentős a nézőszámunk, a bevételünk, ezzel igazoljuk a fenntartó számára, hogy jó úton járunk. Abban bízom, hogy ez a helyzet indukálja a további támogatást. A hallható hírekből – gondolok itt a központi költségvetés kérdésére – azt a következtetést vonom le, hogy rövid távon talán nem lesznek gondjai a színháznak, de hogy hosszú távon mi fog történni, azt nem látom. Hogy globálisan a kultúra területén mi várható, azt nem lehet tudni, mert már-már ijesztő csönd tapasztalható ebben a kérdéskörben. Ennek ellenére 2011-ben szeretnénk még emelni a téteken: még erősíteni a színvonalat, és még több nézőt behozni a teátrum falai közé. Külön kiemelem, hogy a fiatalokat (egyetemistákat), a családokat és a gyerekeket jobban meg kell szólítanunk, mert muszáj a következő generációban is elültetni a színház szeretetét.
