A Közalkalmazotti Érdekegyeztető Tanács (KÖÉT) és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata között megállapodás jött létre, amely a közalkalmazottak cafetériájának emelési szándékáról szól. Január 5-én Némedi Lajos alpolgármester jelentette be a városházán tartott sajtótájékoztatón, hogy az érdekegyeztető tanács összetétele is megváltozott. Tavaly decembertől Forgóné Kelemen Judit és Halmay György is tagjai a tanácsnak, valamint Némedi Lajos lett az elnök.
– Megállapodás jött létre a munkaadói, illetve munkavállalói oldal között a 2011-es évre – számolt be róla Némedi Lajos alpolgármester. – December 8-án zajlott a KÖÉT érdekegyeztető ülése, ahol bele is vágtunk a munkába. A kérés az volt, hogy a közalkalmazottak cafetéria juttatásának összegét hangoljuk össze a köztisztviselők juttatásaival. Az önkormányzat valamilyen formában eddig is biztosította ezt az összeget, de szeretnék, ha 2014-re ez elérné a köztisztviselői juttatások 60 százalékát.
A közalkalmazottak cafetéria juttatása 2010-ben 5000 forint volt havonta, amelyet az önkormányzat 2011-re 700 forinttal tudott növelni. Némedi Lajos hangsúlyozta, az önkormányzat szándékában áll, hogy 2014-re 60 százalékkal növelje ezeket a juttatásokat, azonban ehhez évente 1000 forinttal több pénzt kellene elkülöníteni erre a célra. A mai magyar gazdasági helyzet ezt nem tudja biztosítani, fogalmazott az alpolgármester.
A munkavállalói oldalról elhangzott egy kérés 2010-ben, miszerint az önkormányzat az intézmények vezetőit jutalmazza egy havi bérükkel. Ezt a város nem tudta biztosítani, de minden intézmény ki tudta gazdálkodni ennek az összegnek legalább a 80 százalékát, így az alkalmazottak díjazása nem maradt el.
Január 5-én Némedi Lajos alpolgármester és Bán Mihály, a Pedagógusok Szakszervezete Veszprém Városi és Körzeti Bizottsága titkára aláírták a megállapodást, amelyben az önkormányzat rögzíti szándékát, hogy a lehetőségekhez mérten 2014-re, amennyiben tudja, biztosítja a cafetéria juttatások emelését.

