– Érsek atya nagyon aktív, számos nem vallási rendezvényen is láthattuk elmúlt évben, legutóbb az elektromos színház bemutatóján volt az est fénypontja szellemes, kultúr- és tudománytörténeti érdekességekben gazdag beszédével, majd, ahogy megzabolázta a villámokat. Milyen rendezvényeken való részvételt tartja fontosnak?
– Azt gondolom, hogy annyira szent nem vagyok én sem, és senki sem a Földön, hogy teljesen számításon kívül tudná hagyni az ember a saját imázsának megjelenítését. Ez a bűnös kis önfényezés sajnos megkísérti az embert legszentebb cselekedetei közben is; mikor hitoktat vagy prédikál is. Én, miután már elértem ezt a 67 éves kort, és éppen tíz éve lesz, hogy átestem egy nyolc bypassos műtéten, s egy olyan infarktuson, ahol egy éjszakán át „rezgett a léc”, s azért is, mert anyám méhétől vallásos nevelésben részesültem, azt gondolom, hogy az az egyik alapvető igazság, hogy nem húzzák le a rolót az élet végével. Tehát az ember készül a halál utáni életre, mindig igyekszem fő szempontnak tekinteni, hogy ha már magamnak szerzek jó pontokat, akkor ne erre, hanem az örök életre tegyem azt. Ehhez szorosan hozzátartozik, nem is elválasztható az, hogy az ember kifejezze a maga hitét, s a vallási, hittani, erkölcsi meggyőződését továbbadja az embereknek, s hogy egyáltalán valami jót tegyen vele – ezek a szempontok nálam együtt vannak.
Ha azt mondanám, hogy semmi más nem vezérel, csak hogy hitemet megvalljam s tanúságot tegyek Isten iránti szeretetemről, nem lenne igaz. Nem szeretek alakoskodni, azt, hogy ezek a különböző szerepvállalások nagy szerepet játszanak az életemben, már nyugodtan merem mondani. Valahányszor elmegyek olyan rendezvényekre, amelyek nem kimondottan vallásosak, különösen, ha megkérnek, hogy áldjam meg az Arénát, egy tűzoltókocsit, egy multifunkcionális intézményt, vagy mondjak üdvözlő beszédfélét, nyissak meg egy kiállítást, akkor azért is megyek, mert tudatosítom magamban, hogy én mint keresztény – s úgy is, mint megyés püspök – felelősséggel tartozom olyanokért, akik nem tartoznak a mi táborunkhoz, nem hívők. Úgy érzem, el kell menni, hogy nekik is tudjak valamit nyújtani, s a megfelelő magatartás által közelebb hozzam őket a Jóistenhez.
– XVI. Benedek pápa is vallási toleranciára szólít fel újévi beszédében is. Ennek a jegyében esetleg erre fokozottabban fognak figyelni 2011-ben Veszprémben is?
– Szentatya meghirdetett október 4-ére, Szent Ferenc ünnepére egy ökumenikus találkozót Assisibe a világ nagy vallási vezetőinek, hogy egymást jobban megismerjük, és saját álláspontunkat is kicsit közelebb vigyük a többiekéhez, s közben őket is jobban megértsük.
Én mindig is nyitott voltam a világ nagy vallásai iránt, és saját üzenetemben, amelyet január 2-án olvastak fel az egyházmegye templomaiban, ki is fejtettem, hogy az úgynevezett pogány népekkel (mohamedánok, buddhisták, sintoisták, hinduk, taoisták) törődnünk kell. „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15.)
Egy másik, nagyon várt konkrétum ennek jegyében, hogy augusztusra megnyílik a várban a Szalézi Szent Ferenc Kommunikációs Ház, amely 85%-os EU támogatásból épül, Szaléziánumnak fogják hívni. Azért adjuk ezt a nevet, mert Szalézi Szent Ferenc a 16. században, amikor is dühöngött a vallásháború, azt hirdette, hogy „Egy csepp mézzel több legyet tudunk fogni, mint egy hordó ecettel” – és próbált megértő lenni az ellenfeleivel is, fontosnak tartotta a kommunikációt. Azért tartjuk fontosnak, hogy létrehozzunk egy ilyen intézményt, hogy a turistákat, akik ide jönnek a várba, tudjuk fogadni. A várban jelenleg nincs egy olyan hely, ahova leülhetnének, tájékozódhatnának, hogy mi van a városban, a megyében. Most készülnek a szoftverek, egy olyan adatbázis, amelyben a turista nyugodtan tallózhat, válogathat. Most gondolkozunk azon, hogy mi legyen az adatbázis tartalma, kellenek a katolikus egyházról tájékoztató elemek, de a turista nem feltétlenül katolikus, ezért olyan részeket is teszünk bele, ami nem kapcsolódik az egyházhoz. A református, evangélikus istentiszteletekről, templomokról is lesz anyag, és a megyei intézményekről, az állatkertről, színházról, a környékről, Zircről, Tihanyról. Hasznos információkat kívánunk közölni mindarról, ami egy turistát érdekelhet, és azt is tudatosítani, hogy ez egy katolikus intézmény, de szeretnénk, hogy a nem katolikusok is jól érezzék magukat. Lesz benne kávézó, könyvesbolt, állandó kiállítás, vetítőterem és gyerekfoglalkoztató, ahol bábelőadásokon is gondolkozunk.
– Esetleg az Szaléziánumban lesz mód arra, hogy ne csak gyermekmegőrzés folyjon? A nagyobb templomokban például már lehet elvétve látni azt, hogy amíg az istentisztelet tart, a templom egy más pontján kialakított játszóházban hangszórókon hallgathatják a gyermekek a misét, s eközben van mód arra is, hogy a rájuk vigyázók elmagyarázzák, értelmezzék velük a hallottakat, s mégse zavarják ezzel a közösség imáját vagy a prédikációt.
– Nagyon jó lenne, sajnos ez még nagyon ritka, sok helyen nincs mód a kialakításra. Egyébként régi álmom, hogy a vár is megteljen gyermekzsivajjal – itteni gyermekekével.
– 2011 a család éve, hirdették ki december 26-án. Mivel készül az érsekség ennek kapcsán?
– Az egész év során kiemelt téma lesz a család, a prédikációk szövegében, a hitoktatásban, a lelki gyakorlatokban is nagyobb hangsúlyt kap. A hagyományos programjainkon ezt emeljük a középpontba.
Hat–hét estén át tartó jegyesoktatást tartunk az érsekségen, február 2-án este 6-kor kezdődik az első esemény. Bár természetesen előadások is elhangzanak, nincs merev jellege az egésznek. A fiatalok, akik kezdetben félve jönnek, egy idő után otthon érzik magukat, s a végén sajnálják, hogy vége a kurzusnak. Az oktatássorozatból kettőt tartunk évente Veszprémben, s nálunk az a jó, hogy gyakorlatias a program, hiszen fiatal, többnyire sokgyermekes házaspárok vesznek részt benne, s a házasélettel kapcsolatos konkrét dolgokat ők – mint gyakorló hitvesek, szülők és hívők – mondják el, ez a résztvevők számára sokkal hitelesebb, mintha én tenném. Az előadások után kis csoportokra bontjuk a jelenlévőket, s ott már mernek kérdezni is.
– A fiatal párokat elindítják az életben, de követik is az útjukat? Akik nem párterápiára, pszichológushoz szeretnének járni, azok számára van olyan alkalom, ahol tanácsot, segítséget kérhetnek a házasságukhoz?
– Egy diakonosunk végzett ilyen képzést, folyamatban van, hogy helyet és alkalmat tudjunk biztosítani egy ilyen típusú foglalkozásnak. Egyelőre csak olyan találkozón vettem részt, ahol az oktatásokat végző családok évek múltán összehívják a jegyeseket egy beszélgetésre. Szükség lenne erre a fórumra is, ez is egy olyan feladat, amit teljesítenünk kell.
Azt lassan belátják a mai fiatalok is: az a felszínesség nem megengedhető, hogy intim kapcsolatot hozzanak létre anélkül, hogy akár egymás nevét tudnák – ezekre, sajnos konkrét példákat is tudok. Felszínes kapcsolatokat azért is ellensúlyozni kell, mert ha gyermekek születnek ilyen kapcsolatokból, akkor a gyermekek jogait súlyosan sérti, ha a szülők nem szeretik egymást. Akár tetszik, akár nem, a gyermekek a szüleikkel szeretnének felnőni, s egy válás nagyon megvisel egy gyermeket. Miközben hangoztatjuk, hogy egy felnőttnek mihez van joga, a kisgyermeket senki sem kérdezi meg. Egy szülő személyes jelenlétét drága ajándékokkal nem lehet kiváltani. Sok éven át foglalkoztam házassági perek kapcsán azzal, hogy milyen tényezők miatt érvénytelenítenek egy házasságot. Attól kezdve, hogy a felek nem tekintik egymást egyenrangúnak, az érdekek, a különböző érdeklődési kör, az együttélést ellehetetlenítő alapvető okokon át a teljes és a relatív impotencián át ezer oka van ennek.
Alapvető oka azonban az ultraliberális szemlélet, kiemelném, az ultrán van a hangsúly, hiszen minden normális ember liberális, egyikünk sem akar diktatúrában élni. De azt be kell látni, hogy ahogy sóból is megárt a sok, és az életmentő gyógyszerből is, úgy a szabadságból is. Nekem vesszőparipám, hogy Magyarország szabadságmérgezésben szenved, sőt Európa is ebben a túladagolt szabadságban szenved. A pannonhalmi főapátság falán van egy hordó, ami úgy van megfestve, hogy a kapocs elpattan, s folyik ki a bor, a felirat pedig azt hirdeti, hogy „Libertate perit” – azaz „tönkrement a szabadságtól”. Magyarország egy ilyen hordó jelenleg.
– A napokban az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Való Világ szankcionálását kérte a médiahatóságtól – a valóságshowban látható leszbikus jelenetek sugárzása kapcsán. Ön is egyetért azzal, hogy az egyháznak ehhez hasonló dolgokban is szerepet kell vállalnia, fel kell lépnie?
– Tiltakozni kell, kötelességünk határozottan megmondani, hogy mivel nem értünk egyet, a törvényhozóknak pedig véleményem szerint kötelességük ennél többet is tenni: megtiltani, minimum, hogy főműsoridőben ilyen dolgokat közvetítsenek. Példának vehetjük a görög-római birodalom sorsát, fénykorában a színházak katarzist nyújtottak, Krisztus urunk születésekor már éppen leszbikus és homoszexuális jelenteket mutattak. Amíg az olimpiai játékokat kezdetben az Olümposz hegyén élő istenek tiszteletére rendezték, addig a kereszténység kezdetkor már élet-halál harcot vívtak az arénákban a gladiátorok és a vadállatok mások szórakoztatására. Ez mutatja: amikor egy birodalom megindul a lejtőn, akkor jut el ebbe az állapotba. Amikor ilyen műsorokkal akarjuk az emberek igényeit kielégíteni, az azt jelenti, hogy dekadens korban élünk. Ki kell másznunk ebből, különben az „európai birodalom” is elpusztul, nincs garancia arra, hogy Európa is megmarad.
– Érsek atya mivel tartja saját magát ennyire frissen szellemileg és fizikálisan?
– Szeretem a beszélgetős műsorokat a televízióban, például a Zárórát. Azért is nézem, hogy tanuljak valamit belőle, esetleg idézzek egy-egy gondolatot valamelyik beszédemben.
A sportközvetítéseket is szeretem, a kézilabdát veszprémiként kötelező ismernem és szeretnem is, labdarúgást, a teniszt is szívesen nézem, valamint az olyan közvetítéseket, amelyekről el lehet az emberekkel beszélgetni. A reggeli torna, s a sport is fontos. Nem vagyok olyan jó pingpongozó, csak szeretek játszani, de néha azért labdába is ütök. Olyanokkal jó játszani, akiktől lehet tanulni. De valójában nem ez a legfontosabb, hanem a mozgás és a barátság. Nem szabad az eredményt nagyon komolyan venni.
