Az ötvenhárom évvel ezelőtt kivégzett Brusznyai Árpádra emlékeztek tisztelői tegnap a megyeháza előtti emlékműnél. A Védegylet által szervezett megemlékezésen felidézték az egykori forradalmár alakját.
Brusznyai Árpád ógörög, latin és történelem szakos tanár, egykori Eötvös kollégista a Lovassy László Gimnáziumban tanított, amikor Veszprémbe is elért az októberi forradalom. A forradalom választott vezetőjeként az általa oktatott klasszikus emberi értékek gyakorlati képviselője volt. Nem adott terepet a bosszúnak, a fiatalokat óvta a fegyveres fellépéstől, gátat szabott a megtorlásoknak.
Igazságos volt az igaztalanokkal, bátor volt a gyávákkal szemben, és mindig a mértékletességre, a humánumra helyezte a hangsúlyt.
A szabadságharc leverése után a népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezésével és népellenes bűncselekmények elkövetésével vádolták meg. A Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa előbb „csak” életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Pap János, az MSZMP megyei vezetője azonban a legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy az életfogytiglani büntetést halálra módosítsák.
Brusznyai Árpádot 1958. január 9-én kivégezték.
Az örök emberi értékek igaz képviselőjének, harcosának tekinthetjük őt, aki nem csak szóban, a katedráról, hanem példával, mint a forradalom vezetője, mártírja is kiállt az igazság, a becsület, a tiszta emberi szerepvállalás mellett.

