Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Védett tanúk vallomásait ismertették a vádlottakkal

2011. január 11. 3:00 // Forrás: MTI
Marian Cozmát "négy-öt cigány férfival látta verekedni" a veszprémi Patrióta lokál előtt az utcán.

A Cozma-ügy tárgyalásának idei első napján védett tanúk korábban tett vallomásainak ismertetésével folytatódott az emberölés miatti büntetőper a Veszprém Megyei Bíróságon. A tanácsvezető bíró hétfőn a vádlottak elé tárta azon tanúknak a vallomását, akik csak úgy voltak hajlandók az általuk látottakról beszélni, ha a vádlottak nincsenek jelen a tárgyalóteremben. A múlt év végén tett vallomások zárt tárgyaláson hangzottak el, a sajtó képviselői is csak a tárgyalóterem melletti helyiségben követhették kihangosítva az elhangzottakat.

Amint a bíró felolvasta: az NN7-es védett tanú Marian Cozmát "négy-öt cigány férfival látta verekedni" a veszprémi Patrióta lokál előtt az utcán, majd a sportoló "hirtelen lelassult, a szívéhez kapott, és összerogyott". A tanú szerint a "vérző fejű" volt a Cozmát támadók közül a legmagasabb és legerősebb testalkatú. ("Vérző fejűként" az ügyben Raffael Sándor elsőrendű vádlottat emlegetik a tanúk.)

Az NN8-as védett tanú szerint Cozma három-négy férfival csapott össze az ajtó előtt, s mint mondta: a "csíkos pólóst" (Marian Cozmát) "ütötték-rúgták", de ő állta az ütéseket, és próbált védekezni. Hamarosan azonban Cozma "rémült arckifejezéssel, tehetetlenül dőlt el, mint egy zsák" - áll a tanú vallomásában.

Az NN9-es védett tanú szerint a Patrióta előtt legalább 15-20 ember verekedett, "mindenki ütött mindenkit", többen viszont csak nézték a történteket.

Az NN17-es tanú azt vallotta a zárt tárgyaláson, hogy Cozmát "egy nagydarab és két-három kisebb kopasz cigány férfi támadta". Elmondása szerint hallott olyan kifejezést, hogy a pisztolyt vagy a fegyvert "ne vedd elő".

Az NN18-as tanú vallomásában többek között az szerepel, hogy kiérkezett az utcára "egy magas, véres fejű cigány férfi", őt még "két-három kigyúrt kisebb és kopasz cigány követte, s az egyikben a tanú - a fotók alapján - a "ferde orrút" (Németh Győző másodrendű vádlott) ismerte fel. A tanú pontos leírást tudott adni Raffael Sándor és Sztojka Iván harmadrendű vádlott akkor viselt ruházatáról is.

A tárgyalás kedden újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

vehir.hu
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.