Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csere-bere börze Veszprémben

2011. január 12. 3:00
A ZöldBolt, Veszprém első öko-boltja, ruha-csere-bere börzét szervez január 20-án, csütörtökön a veszprémi ZöldBoltban.

A ZöldBolt filozófiájához híven nem csak üzletként, hanem közösségi térként is működni kíván. Első ingyenes programjukat január 20-án 15 órától szervezik, a ruha-csere-bere börzét.

Ha hozol, vihetsz!

Nyugodtan hagyd otthon a pénztárcádat, a boltban kupont kapsz a holmikért, amit újra becserélhetsz más hasznos dolgokra. A szervezők várnak ruhát minden korosztályban, kiegészítőket (ékszert, öveket, táskát, papucsot, cipőt, sálat, sapkát, kalapot), ami még szép és jó állapotú, használható, csak éppen feleslegessé vált, kinőtte a gyerek, meguntad, nem fér el, csak a helyet foglalja a szekrény mélyén. Most új gazdára lelhet, így nem a kukában végzi. Helyette pedig hazavihetsz olyan holmikat, amiknek hasznát látod.

Játékszabály:

A behozott tárgyakat önkéntesek gyűjtik az asztaloknál, amikért kuponokat osztanak. A kuponokat lehet utána értékes, hasznos kincsekre cserélni. Ki mint vet, úgy arat. – Mástól is azt várhatod, amit te adsz.

Nem fogadnak el sérült, szakadt, foltos, penészes, dohos ruhákat. A nagymama nejlon hálóingét és ősrégi holmikat inkább a város több pontján elhelyezett ruhagyűjtő konténerekbe dobd! Fehérneműt, fürdőruhát, zoknit, harisnyát, fésűt, használt pipere cikkeket, törülközőt és agyonhasznált ágyneműt nem vesznek át egészségügyi okok miatt.

Csak 3 darab ruhát hozz, viszont az legyen olyan, amelyet akár te is hazavinnél. A börze végén megmaradt holmikat adományba adjuk.

Időpont: 2011. Január 20, 15:00-18:00pm
Helyszín: ZÖLD BOLT, Veszprém, Budapesti út 58.

vehir.hu
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.