Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Marian Cozmát kilökdösték az ajtón

2011. január 16. 5:00 // Forrás: nemzetisport.hu
Egy fiatal lány azt vallotta, hogy látta, amint a veszprémi Patrióta lokál ajtaján valakik kilökdösték Marian Cozmát.

Megjegyezte, hogy megsajnálta a sportolót, aki idegen nyelven – vélhetően románul – kiabált valamit. A tanú később már csak azt látta az ablakon át, hogy az utcán Cozma a kijárattal szemközti falnak dől, előtte pedig egy kopasz férfit látott bokszolóállásban.

A Patrióta lokál jegyszedője semmire nem emlékezett már a történtekből, így a férfi a bíróság előtt nem tudott tanúskodni, s azt kérte, hogy olvassák fel a nyomozati vallomását. A tanácsvezető bíró ezt megtette, de az ügy lényegét illetően alig szolgált információval a rendőrségi vallomása. Csak azt látta, hogy sokan futnak fölfelé a diszkóból, emlékezett egy „vérző fejű” emberre (ő Raffael Sándor elsőrendű vádlott volt), de mire kiért az utcára, Marian Cozmát már a földön fekve látta.

Egy másik tanú, egy nő csak a diszkóbeli verekedést látta, s mint mondta: Cozmával „ordibáltak a cigányok”, és többen támadták.

A péntekre idézett öt tanú közül ketten nem jelentek meg a tárgyaláson.

A bíróság a Cozma-ügy tárgyalását január 31-én folytatja.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zsarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

vehir.hu
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.