A fiatal lány a barátnőjével együtt ismerősöket hívott fel a szülők lakására csütörtök és péntek estére. Amíg a szülők a hosszú hétvégét élvezték, addig a lakásból eltűntek a családi ékszerek. Feljelentést tettek a rendőrségen, a veszprémi nyomozók pedig hamar kiderítették, kik tartózkodtak a lakásban.
A lopással két fiatalkorú fiút gyanúsíthatottak, akik közül egyikük a saját édesapját kérte meg, hogy a lopott ékszereket értékesítse. A 300 ezer forint értékű aranyról az apuka tudta, hogy lopásból származik, ennek ellenére fia kérésének nem tudott nemet mondani, így azt egy veszprémi zálogházba adta be, a kapott pénzen pedig osztozott a két fiatallal.
A fiatalkorúak elismerték a lopást, az ékszereket a zálogházba adó apuka egyelőre nem tett vallomást. Az ügyben lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás, illetve a nyomozóhatóság vizsgálja, hogy milyen más bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel - adta hírül a Veszprémi Rendőrkapitányság.