Láttam Mohácsi János 1993-as Csárdáskirálynő rendezését. Na, úgy kell operettet rendezni. Sőt, mi több, úgy kell operettet játszani. Mert színész legyen a talpán, aki egyszerre mindezt tudja: énekel, táncol, szórakoztat, és ezt megfejelve hitelesen játszik emberi sorsokat (és közben akár képes idézőjelbe tenni az egész kicsit idejétmúlt műfajt, napjaink számára fogyaszthatóvá tenni a tömény nosztalgiát). És még ha gondolatokat is képes ébreszteni bennünk az előadás, az (lenne) a csúcs!
Oberfrank Pál igazgató (jelen esetben direktor) és a háttércsapat minden lehetséges szépséget és hatást felvonultat a siker érdekében, és a darab ettől működni látszik. Sok szép ruha, (néhány fölösleges átöltözés), gyertyafény, csillagok, virslizabálás, ritmuskórus, csengettyű, egykori disznó (leendő vacsora) a romantikus jelenet ellenpontjaként a háttérben, slágerdalok, jó és jobb hangú előadók, humor, minden, ami szem-szájnak ingere és garantált szórakozást ígér. Minden szeg a helyén van, minden illesztés láthatatlan. A szükséges plusz, amitől varázslatos a színház és remek a mű, már csak a színészeken múlik…
Szeles József és Halas Adelaida
A habkönnyűség mindenkinek profin megy a társulatból, de „nincs eljátszva a dráma”. Például az, hogy Pünkösdy Kató színinövendék és Dorozsmay Pista zongorista talán nem is igazán szerelmesek egymásba, hiszen kacsintgatnak a szubrett és a kissé kifacsart táncoskomikus felé. Valóban egy életre szóló lesz a viszonyuk? Vajon mit szeretnek a másikban? Hajlandóak-e még egyszer utoljára megbocsátani egymásnak? A dalok között felszikrázhatna kettejük majdnem tragédiába hajló komédiája, de mégsem, mivel Szeles József súlytalan Dorozsmay szerepében, nem partnere Halas Adelaidának. Illusztrálja, pusztán (néha közhelyes) gesztusokkal ábrázolja a figurát, így Halas hiába játssza megfeszülten a szerelme által naiv kislányból felnőtté érő „csókos asszonyt”, viszonyuk a prózai részekben elhalványul.
Hirtling István
Hirtling István (Tarpataky báró) játékában néha zavaros, hogy mit is akar ettől a kislánytól – aki tizennyóc – a báró, aki negyvennyóc. (Nem derül ki elég konkrétan az előadásából, hogy eleinte csak használni akarja a szépecske, tehetségeske leányzót, de aztán beleszeret, és ez az érzelem megnemesíti, és a fiataloknak ajándékozza még a palotáját is, mert az igaz szerelem elnyeri méltó jutalmát, és még hitelt sem kell felvenni, repül a lakás.) Hol ironikus, hol önironikus, ezek remek részek, de van, hogy elveszti szerepe fonalát, és kiúttalanul bolyong az előadás szövetében és az „üresjáratokat”, melyekben csak jelen kellene lennie, fölösleges sallangokkal tölti ki.
"Kubanek (Kőrösi Csaba) bábszínháza"
A Nagytemplom utcai lakóközösség kedves-bájos-ártatlan gyülekezete tulajdonképpen Kubanek (Kőrösi Csaba) bábszínháza, egy intésével irányítja őket térben és időben. Ez a józsefvárosi közeg lenne a Bajza utcai Tarpataky-palota és a romlott orfeumi világ ellenpontja, miként a palotában tespedő arisztokrácia és az orfeum között is húzódik egy kontraszt. Utóbbi kontraszt nem teremtődik meg, nem tudom a receptet, de a Szultána lányok Debóra száma (meg az egész műsor) ezt ábrázolni lenne hivatott. Mármint a képmutató, sápadt, satnya gazdagok (nappal) és a bohém, életvidám, pirospozsgás, szókimondó, kirobbanó orfeumi művészek (éjszaka) közötti ellentétet, a két világ egymásra áhítozását. Hogy hogyan vágynak a bohémségre a hétköznapi emberek, és mennyire más a bohémség belülről nézve.
Csarnóy Zsuzsa és Kőrösi Csaba
Az előadás jó, és csak még jobb lesz, ahogy minden egyre jobban összeérik. Már most is önfeledten komédiázik a társulat, Kőrösi Csaba lubickol Kubanek hentes szerepében, és bár nehéz volt megszokni, bejön végül a tört magyar németes beszéd, Csarnóy Zsuzsa pedig bármikor kirázza a kisujjából Hunyadiné szerepét. Jó a szubrett-(táncos)komikus páros, (Szűcs Krisztinával (Rica) és Keresztes Gáborral (Ibolya) láttam az előadást), Szűcs élvezettel komédiázik, énekel, táncol, szteppel(!), és mindeközben mosolyog, szemmel láthatóan örül, ha mulattathat másokat. Keresztes Gábor pedig ismét bizonyítja, hogy kitűnő komikus, a poénjai ülnek, hanghordozása, a szerencsétlen, éhenkórász újságírócska figurája jól áll neki, és ehhez még jól is mozog, tesz-vesz, énekel, bohóckodik.
Szűcs Krisztina és Keresztes Gábor
Jól szólnak a dalok, az élő zenekar is találó, mozgalmas a koreográfia (Frank Róbert), bár néhol sok benne az akrobatika, és ez a dal rovására megy. A porolón Rica és Ibolya által előadott Éjjel az omnibusz tetején című dalban felejthetetlen színházi pillanat, amikor a levegőben, a város felett vagy az omnibusz tetején(?) sétálnak, repülnek. Bátran ajánlom mindenkinek, aki feledni, nevetni, a borús télben egy kis májust, csudát látni akar. „…Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt! Lent nyikorogtak a kerekek, felettünk nevetett a telihold. S miközben a lovacskák bandukoltak Budán át, eloltottam égő ajkad s a lámpát. Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt!...”
az élő zenekar
